Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Botrány Cannes-ban: a közönséget felháborította Lars Von Trier filmje

Lars Von Trier 7 év kitiltás után tért vissza Cannes-ba. Ezúttal nem azzal okozott botrányt, hogy megértően beszélt Hitlerről, hanem egy brutális sorozatgyilkosos filmmel. A The House that Jack Built eddig nagyon megosztja a közönséget, ami persze nem újdonság a dán rendezőtől. 
Undorító. Hányadék. Szánalmas. Kínzás. Gonosz film. Gyerekeket lőnek le benne. Nem lett volna szabad elkészíteni. Ezért a színészeket is felelősség terheli
- ilyen tweetek záporoznak azoktól, akik kijöttek Lars Von Trier új filmjéről, aminek előzetesét itt elemeztük. 

A versenyen kívül vetített film hétfői világpremierje kezdetén felállva ünnepelték a botrányhős rendezőt, a közönséget viszont megtizedelte az első vélemények szerint brutális és könyörtelen film.

Viszont, akik maradtak, azok végül hatperces álló ovációval jutalmazták Von Triert. 

A filmet a két amerikai sztárja, Uma Thurman és Riley Keough el sem kísérte a premierre, de ott voltak a színészek közül a címszerepet játszó Matt Dillon és a mellékszereplők, Sofie Grabol, Bruno Ganz és Siobhan Fallon Hogan.

Úgy tűnik, a Cannes-ban veteránnak számító Lars Von Trier méltó maradt hírnevéhez, és ismét megosztó botrányfilmmel trollkodta meg a világ legnívósabb fesztiválját. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések