Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Trump: Kivezényli az amerikai hadsereget a határra, a bevándorlók visszatartására

Donald Trump amerikai elnök a segélyek megvonásával fenyegette meg kedden Hondurast az amerikai határ felé tartó menekültek áradata miatt.
Az elnök később már azzal fenyegetett, hogy a hadsereget is beveti az Egyesült Államok Mexikóval közös déli határának védelmében, míg meg nem építik a választási kampányában ígért határfalat és megfelelő biztonsági intézkedéseket nem vezetnek be.

A Fehér Házban nyilatkozó Trump újságírók előtt így fogalmazott, katonai eszközökkel fogjuk intézni a dolgokat.

Hozzátette: a felvetést már megvitatta James Mattis védelmi miniszterrel is.

Amíg nincs fal és megfelelő biztonság, addig a hadsereggel fogjuk védeni határainkat. Ez egy nagy lépés. Nem engedhetjük meg, hogy emberek illegálisan áramoljanak be országunkba, hogy azután eltűnhessenek– hangsúlyozta.

Keddi Twitter-bejegyzésében az elnök nemcsak Honduras, hanem más, meg nem nevezett országok számára is megígérte az amerikai segélyek megvonását, amennyiben nem lépnek fel a bevándorlók áradatának visszafogásáért.

Jobb, ha megállítják a Hondurasból érkező karavánt, amely most Mexikón halad át és gyenge törvényekkel védett határaink felé halad, mert a NAFTA révén érkező pénz és a Hondurasnak valamint a többi országnak nyújtott külföldi segély forog kockán – írta keddi mikroblog-bejegyzésében Trump, ismételten utalva arra, hogy Washington akár fel is mondhatja az éppen most újratárgyalt Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA). Majd ismételten a törvényhozókat sürgette a bevándorlási törvény megalkotására.

A kongresszusnak azonnal cselekednie kell– írta.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések