Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Szél: ha nyerünk, nem lesz kormánya Magyarországnak – Új választás, új választási törvénnyel? Hogyan?

Szél Bernadett azt mondta, ha megnyerik a választásokat, kormányalakítás helyett újabb választást fognak kiírni. A bevándorláspártiak ugyanazt a stratégiát követik, mint Németországban.
Április 8.-a után, ha győz az ellenzék, ezáltal legfeljebb egy “technikai koalíció” jöhet létre a baloldal és a Jobbik közt, annak érdekében, hogy újabb országgyűlési választásokat írjanak ki – mondta Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje. A politikus egyértelművé tette; hónapokon át nem lesz kormánya Magyarországnak, ha győz az ellenzéki összefogás.

Több ellenzéki nyilatkozatban az szerepelt, hogy a lehető legrövidebb időn belül új választásokat írnának ki. Kérdésem, hogy ugyan miben reménykednek? Látva az emberek a szörny-koalíciót, tömegesen elkezdenének, volt Fidesz szavazók, MSZP-re, LMP-re, DK-ra Jobbikra szavazni? Kizárt.

Az egyik elképzelésük, hogy új választási törvényt írnának és így másképp alakulnának a szavazati arányok. Na de hogyan fogadnák azt el? Ugyanis ennek megváltoztatásához, kétharmados többségű egyetértésre lenne szükség. Nem csak arra lenne ehhez szükség, hogy a már most is veszekedő ellenzéki pártok teljesen egyetértsenek az új törvénnyel, de ezt kétharmados többséggel kellene megszavazniuk is.

Azaz a mostani választáson is minimum kétharmados többséggel kellene nyernie az ellenzéknek. Hogy erre mennyi esély van, azt teljesen feleslegesnek érzem részletezni …

Mind-e mellett Gyurcsány általános sajtó cenzúra bevezetésével kezdené a kormányzást

Az ATV-nek adott Szél interjú során kiderült, hogy az ellenzéki pártok még a kormány leváltása érdekében sem tudnak együttműködni, ennek megfelelően el lehet képzelni, mit művelnének az országgal, ha mégis kormányra jutnak.

“Alapvetően az derült ki, hogy a szereplők egymás kárára akarják leginkább maximalizálni a szavazataikat” – mondta.

Európában nem egyedüli eset, amit a bevándorláspárti erők terveznek; a tavalyi német szövetségi választások ugyanilyen eredménnyel végződtek.

A szeptember 24-i választások után a kisebb balliberális pártok a bevándorlással kapcsolatos követeléseik elutasítása miatt megakadályozták a koalíciós kormány létrehozását a konzervatív CDU párttal, miután több hónapon át időhúzást folytattak és ennek során özönlöttek a bevándorlók az országba.

A bevándorláspárti liberálisok stratégiájának eredményeként a választások után fél éven át nem alakult meg az új kormány, és az akkor második legnagyobb párt vezetője le kellett mondjon a kialakult helyzet miatt.

A kaotikus helyzet közepette az egyik baloldali párt nyíltan hangoztatta, hogy a választások után nem feltétlen kell kormányt alakítani, mert szerintük egy országnak nincs szüksége kormányra.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések