Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Súlyosan elhanyagolták szülei az ötéves kislányt, aki bal szemére megvakult

Börtönbe kerülhetnek a szülők a Heves megyei Erdőteleken, mert súlyosan elhanyagolták kisgyermekeiket, számol be riportjában az RTL Klub híradója. 
A hároméves kisfiú és az ötéves kislány mosdatlanul, éhesen, piszkosan járt óvodába, nem volt megfelelő ruhájuk sem. A kislány krónikus beteg volt, a gondozás hiányában az egyik szemére megvakult.

Az óvodavezető már tavaly jelezte a problémát a polgármesternek, Forgács Jánosnénak, aki elmondta, milyen körülmények között élt a család, akiknél még fűtés sem volt.

A két gyereknek összesen volt egy télikabátja, a kisfiú gumipapucsban járt, a kislány zokniban.


Az ő súlyos betegsége állandó gondozást igényelt volna, de az ügyészség szerint a szülők nem törődtek vele, nem kapta meg a szükséges kezeléseket.

Mindennek az lett a következménye, hogy a bal szemére megvakult.

Az ügyészség szerint a szülők a családi pótlékot dohányra és alkoholra költötték, illetve indítványozta, hogy szüntessék meg a felügyeleti jogukat. Akár börtön is várhat rájuk.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések