Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Összeül Brüsszelben a “válságbizottság” a fölényes Fidesz győzelem miatt. Sorossal az élen!

Soros György jövő hétfőn Brüsszelben megbeszélést folytat Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével – közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) szóvivője a brüsszeli testület szokásos déli sajtótájékoztatóján pénteken.
Szkínasz újságírói kérdésre hangsúlyozta: mint ismeretes, Soros és Timmermans nagyon régóta ismerik egymást, és rendszeresen folytatnak egyeztetéseket az Európai Uniót érintő témák széles köréről.

Az eszmecserék egyebek mellett arra adnak lehetőséget, hogy megbeszéljék, hogyan lehetséges összetartani az uniós tagországokat.

A holland, szociáldemokrata politikus február elején újságírói kérdésre válaszolva közölte: a Soros Györggyel folytatott, mintegy húsz éve tartó együttműködés előremutató. A megbeszéléseken hangsúlyt kap a jogállamiság, a nyitott társadalmak, a demokrácia melletti határozott elkötelezettség, valamint az, hogyan lehet megerősíteni Európa egységét. Aláhúzta: ez nagy feladat, és Soros György is Európa megosztottságának felszámolása mellett kötelezte el magát.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések