Hirdessen itt

Megerőszakolt egy kislányt az indiai guru

Egy tizenhat éves lány megerőszakolása miatt ítélték el azt a hetvenhét éves gurut, akinek négyszáz ashramja és több millió követője van világszerte. Jógát és meditációt tanít.
Asaram Bapu még a hetvenes években kezdett el spirituális vezetőként tevékenykedni. Meditációt és jógát oktat világszerte.

Indiában nem tekintik igazi vallási vezetőnek de több millióan követi tanításait a világ számos pontján. Bapu-t egy másik esettel is kapcsolatba hozták. 2013-ban két nemi bántalmazással is vádolták már – írja a BBC.

A megerőszakolt lány szülei állítják, Bapu a szobájába hívta lányukat azzal az indokkal, hogy gyógyítani akarja a lányt de nem ez volt az igazi szándéka, Bapu megerőszakolta a fiatal lányt, miközben szülei kint vártak rá.

A spirituális vezető meg is fenyegette a lányt, hogy megöli a családját, ha a lány elmondja szüleinek mi is történt vele valójában.

2002 és 2004 között is volt hasonló ügye, az a vizsgálat még tart ellene. Az áldozatok nevét nem árulták el a nyomozók mert félnek, hogy támadások érik őket, amire szintén volt már példa. Bapu elvakult követői akartak így bosszút állni.

Origo nyomán

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések