Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kényszerítették a gyerekeiket, hogy az Iszlám Állam lefejezős videóját nézzék, a kisfiú azóta nem tud megszólalni

Négy brit gyereket vettek el a szüleiktől, mert a felnőttek arra kényszerítették őket, hogy megnézzék az Iszlám Állam egyik videóját, amelyen éppen lefejeznek egy túszt. Szüleik bezárták őket, még iskolába sem engedték el a testvéreket, akik végül gyámság alá kerültek.
A négy gyerek közül a legidősebb, egy tinédzser lány jelentkezett a gyerekvédőknél azzal, hogy fogva tartják őket a szüleik. Elmondta, hogynem engedik őket iskolába, sőt, a szabad levegőre is csak háromhetente egyszer mehetnek ki, mert alapvetően be vannak zárva a házba.

A brit gyerekvédők hívták a rendőröket, akik kiszabadították a gyerekeket. Egyiküket, egy tanulási nehézségekkel küzdő 10 éves kisfiút annyira sokkolt a fizikai és szellemi bántalmazás, hogy azóta nem beszél.

Egyszerűen nem tud megszólalni. 

A szülőkről kiderült, hogy szimpatizálnak a világ legismertebb, szélsőséges szunnita, dzsihadista terrorszervezetével, az Iszlám Állammal, ésarra kényszerítették a gyerekeiket, hogy nézzenek végig egy lefejezős videót.  

Dame Esther Rantzen, a gyermekvédő szervezet alapító elnöke borzalmasnak nevezte az ügyet a The Times-nak, és elismerően beszélt a tinédzser lány bátorságáról, akinek köszönhetően mindannyian gyámság alá kerültek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések