Hirdessen itt

Alekosz teljesen megkattant: szerinte ő békítette ki a két Koreát

A magát médiacsendőrnek nevező egykori villalakó szerint komoly befolyása volt a külpolitikai eseményekre, hovatovább neki köszönhetjük, hogy elmarad a világháború.
Alekosz néhány héttel ezelőtt nyílt levélben szólította fel Észak-Korea vezetőjét, Kim Dzsong Un-t, hogy hagyjon fel az atomkísérletekkel és békéljen meg Dél-Koreával, sőt az egész világgal. Talán az telt ennyi időbe, hogy levelét lefordítsák magyarról koreaira, talán az ország vezetője csak most értesült az ultimátumról, de még az a csúfság is megeshet, hogy Alekosz írásának végképp semmi köze a dologhoz, de tény: a két Korea vezetői találkoztak egymással, sőt békejobbot nyújtottak, Kim Dzsong Un pedig megígérte, hogy befejezi az atomkísérleteket és megtisztítják a félszigetet a nukleáris fegyverektől.

Ritka szép nap lehetett Alekosznak ez a mai, hiszen végre úgy érezheti, meghallgatásra találtak sorai. És ha már így van, akkor folytatja is tovább áldásos tevékenységét: újabb célt tűzött ki maga elé, miszerint pozitív irányba mozdítja majd az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolatát. Ja és azért még egy dolgot megtett: öröme kifejezéseképpen meghívta egy jó marhapörköltre Kim Dzsong Un-t, akit már csak így nevez: drága Barátom!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések