Natalie Nougayrède szerint nem jó ha egy politikus azt teszi, amit a népe megkíván és ehhez változik.
A francia The Guardian publicistája azt tanácsolja, hogy óvakodni kell olyan kaméleon típusú erős emberektől, mint Orbán Viktor vagy a szerb elnök, mert ők nem az ideológiájuk miatt veszélyesek, hanem mert gátlástalanul kihasználják a közvéleményt. Ártalmas volna nem odafigyelni kettejük viszonyára, mert az sokat elárul a mai Európában a politikai mesterkedésről, a nacionalizmusról és arról, hogy miként nyomulhatnak a demagógok.
Kedvelik egymást, mert sok a közös vonásuk. Hajlanak a nacionalizmusra, bár ügyesen fenntartják a kapcsolatot az EU fő szereplőivel, elsősorban Németországban. Erős emberek, akiket nemigen érdekelnek a fékek és ellensúlyok, a liberális demokrácia vagy a szabad sajtó.
A legelragadóbb és a legárulkodóbb azonban az, hogy miként találták ki magukat az eltelt évek során. A receptjük az, hogy tökéletesen képmutatónak, kaméleonnak kell lenni. Nagy meggyőződés nem jellemzi egyiket sem.
Erejük onnan van, hogy jó orral megérzik, mit akar a közvélemény, és arra azután rávetik magukat. Orbán a rendszerváltás mintagyerekéből a mostani nemzeti-populista rémálom élharcosa lett. Amikor rájött, hogy már nem olyan erős Brüsszel vonzereje, úgy határozott, hogy másfelé veti ki a hálóját. Számára a cél a hatalom, és nagyon jó a machiavellizmusban.

0 Megjegyzések