A német ügyészség csütörtök közölte, hogy letartóztattak egy irakit, aki 17 évesnek mondja magát és aki az Iszlám Állam egyik harcosaként robbantásos merényletet akart végrehajtani Németországban vagy Nagy-Britanniában.
A Deday A.-ként nevezett bevándorló lakásában a hatóságok rengeteg robbanóanyagot, pirotechnikai eszközt találtak. Azt feltételezik, hogy lőpor segítségével akart robbantást végrehajtani a férfi.
Deday A.-t még február 13-án tartóztatták le Hessenben és szerdán kezdeményezték az előzetes letartóztatásának meghosszabbítását.
A férfi az Iszlám Állam tagja volt. Úgy tudjuk, hogy a terrorállam nevében robbanóanyagokkal akart merényletet végrehajtani. Egyelőre még nyomozunk az ügyben, hogy itt Németországban vagy Nagy-Britanniában akart robbantani”– közölte az ügyész.
A német hatóságok az elmúlt évek sorozatos terrortámadásai óta állandó készültségben vannak, hiszen a bevándorlási válság óta több iszlamista merénylet is történt az országban. Az egyik legsúlyosabb eset 2016 decemberében történt, mikor az Iszlám Állam egyik tunéziai merénylője egy kamionnal száguldott bele a berlini karácsonyi vásár látogatóiba. Akkor 12 ember halt meg.
A kép illusztráció!
Forrás: 888.hu

0 Megjegyzések