Csupán szavazatszerző próbálkozás a rezsicsökkentési ígéret, amely a kormányzat részéről a hét közepén elhangzott – mondják az ellenzéki politikusok és szavazóik is ezt hangoztatják, de ha ezt így érzik miért engedik magukat átverni, miért veszik át az Erzsébet-utalványt, miért nem mondnak le a 12 000 forintos jóváírásról?
Ha úgy érzik, hogy átverik őket, akkor utasítsák vissza a 12 000 Forintot és nyugodtan küldjék csak vissza, vagy ne vegyék át a 10 000 forintos Erzsébet-utalványt.
Az ellenzék szerint a magyar családok drágábban kapják a gázt és a villanyt a világpiaci áraknál. A Magyar Idők azonban nemzetközi statisztikai adatokkal megcáfolja ezt. Cikkében azt írja, hogy az Eurostat „Villanyáram ár statisztika” című legfrissebb kiadványa egy igen egyszerű, átütő táblázatban foglalja össze, hogy mennyit kell fizetniük az uniós országokban a háztartásoknak és a cégeknek a villamos energiáért.
Bennünket a háztartások érdekelnek.
A kilowattóránkénti árat a táblázat euróban, pontosabban eurócentben adja meg.
Az ellenzék szerint „nem piaci” árakon eljutó villamos energia ára a fenti egységben nálunk tavaly 0,074 eurócent volt. Az Eurostat táblázata szerint ennél olcsóbb csak a szintén „populista” Csehországban volt: ott 0,069 eurócentbe került ugyanez. A szintén nagyon olcsó Romániában egy picit drágább volt, 0,077. Bulgáriában is drágább volt, mint Magyarországon: 0,076 eurócent.
Most pedig vessünk egy pillantást a saját hazájáról csak undorral beszélő ellenzék néhány szétimádott országa villamos energiáraira.
A zöldfelszínű, de folyamatos putyinozása miatt is nagyon neokon szagú LMP-s vezérnő, Szél Bernadett totálisan szabadpiaci pusziországában, Németországban, ahol a trampli kacsalábakon forgó kerekek és persze a szén szolgálja az erőművek inputját, az ár 0,152 eurócent. Dániában 0,082 eurócent.
Az EU 28 ország átlagában 0,114 eurócent. Az euróövezet országaiban 0,121 eurócent.
Most ránézünk a 2. ábrára, ahol az EU 28 országában az energiaárak alakulását láthatjuk. Ami főként azért fontos, mert a hazai, demokratikusan hazug ellenzék szerint e piaci árak az elmúlt években csökkentek.
Kár, hogy a táblázat ennek az ellenkezőjét mutatja. Egyenletes emelkedést 2008, a táblázat első éve óta.
Mielőtt rátérnénk az Eurostat földgázár táblázatára, egy gyors európai kitérő egy olyan jelentésből, amely bemutatja az áramárak alakulását 10 év alatt. E szerint „A villamosenergia árak folyamatosan emelkednek Európában”. Ezen árak a legjobban Dániában emelkedtek, a leginkább pedig Magyarországon csökkentek, mégpedig 28 %-ot a tíz év alatt.
Most pedig nézzük az Eurostat földgáz árait kilowattórában bemutató statisztikáját.
Tavaly ez nálunk 0,026 eurócent volt. Németországban 0,032 eurócent. Dániában 0,033 eurócent.
Az EU 28 országának átlaga 0,030 eurócent, az euróövezeté pedig 0,031 eurócent.
Talán ennyi elég.
És most felmerül a kérdés: mi lenne, ha a magyar kormány legalább néhány, állandó jelleggel ráfogott vádat megvalósítana? Miért ne, hiszen az jól jönne neki és az igazán nem lehetne hír a nemzetközi sajtóban, ha az általa naponta diktatúrának nevezett ország egy picit tényleg azon az autokrata úton kezdene baktatni.
E képzeletbeli kormány kötelezné a Fideszt rezsiügyben csalónak, tolvajnak nevező, és nem piaci áron történő energiakereskedelemmel vádló pártokat, hogy vezetésük kötelező jelleggel nyújtson be egy iratot, amelyben megjelölik, szerintük mely nyugat-európai országban van az, amit ők követelnek, és attól a pillanattól kezdve nekik és családjuknak azon ország energiaárai szerint történne a rezsiszámlázás.
0 Megjegyzések