Egy Piac utcai bolt kamerája fel is vette a két fiatalt. A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A debreceni rendőrök lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt nyomoznak. Ennek adatai szerint január 12-én ismeretlenek besurrantak egy Vásáry István utcai társasház egyik lakásába, ahonnan műszaki cikkeket, valamint egy női táskát loptak el. A rendelkezésre álló adatok szerint a két feltételezett elkövető a táskában lévő bankkártyával több üzletben és dohányboltban is megpróbált fizetni.
A két fiatalról egy Piac utcai élelmiszerbolt biztonsági kamerája felvételt készített.
A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható fiatalokat felismeri, a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányságon (Debrecen, Budai Ézsaiás utca 4. szám), vagy tegyen bejelentést telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.
Forrás: Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
0 Megjegyzések