Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Lázár: A kormány elkötelezett a további béremelések mellett az egészségügyben

A kormány elkötelezett a további béremelések mellett az egészségügyben, az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen.
Lázár János sajtótájékoztatóján hangoztatta: a kormány 2010-ben csődben lévő országot vett át, az utóbbi három évben sikerült az egészségügyben érdemi béremelést végrehajtani. Ez egy jó irányban haladó, de nem lezárt folyamat – tette hozzá.

Az ellenzéki pártok a kampányban folyamatosan felhasználják az egészségügyi dolgozókat, a kormányra azonban két választás között is számíthatnak – közölte a politikus.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések