Használt digitális készülékekből készülnek a 2020-as tokiói olimpia érmei.
A feleslegessé vált okostelefonok, fényképezők és egyéb kütyük begyűjtésére a japán szervezők országszerte több mint háromezer konténert helyeznek el.
A Kyodo hírügynökség szerint mintegy nyolc tonna elektromos hulladék szükséges ahhoz, hogy előállítsák a játékokon gazdára találó ötezer arany-, ezüst- és bronzérmet. Ez több millió bezúzott mobiltelefont jelent.
A közép-európai régió biztonsága Európa jövőjének záloga – emelte ki Simicskó István honvédelmi miniszter a Közép-Európai Védelmi Együttműködés (CEDC) védelmi miniszteri tanácskozása után szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Simicskó István példaértékűnek nevezte az Ausztriát, Csehországot, Horvátországot, Szlovákiát, Szlovéniát, Magyarországot, valamint megfigyelőként Lengyelországot tömörítő együttműködést. Elmondta: kollégáival megállapodtak abban, hogy védelmi képességeiket továbbfejlesztik, hogy még hatékonyabban védhessék az európai értékeket, a schengeni határokat.
A honvédelmi miniszter azt mondta, kollégáival a Nyugat-Balkán biztonsági helyzetét aggasztónak értékelték, s abban is egyetértettek, hogy az illegális migrációs válság elhúzódására kell számítani.
Ennek nyomán Simicskó István a tanácskozáson felajánlotta, hogy Magyarország – a 2017-ben Horvátország által megrendezett gyakorlathoz hasonló – határvédelmi, migrációs válságkezelési nemzetközi hadgyakorlatot rendez meg 2019-ben.
MTI
0 Megjegyzések