A Fidesz a Nemzeti Földalap közreműködését kéri, hogy kiderüljön az igazság Hadházy Ákos földvásárlási ügyével kapcsolatban – nyilatkozta a közmédiának Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerdán.
A szóvivő szerint újabb “megdöbbentő történet” látott napvilágot az LMP társelnökéről, aki a hírek szerint 350 millió forintos földvásárlást indított el három éve, és ennek érdekében 30 milliót le is tett foglalóként egy földárverésen. Hozzátette: Hadházy Ákos mindezt “édesanyja mögé bújva”, az ő nevével intézte.
“Megdöbbentő, hogy csak úgy röpködnek a 20, 30, 350 milliók Hadházy Ákos körül” – fogalmazott Halász János, aki szerint az LMP-s politikus “dúskál a pénzben” és “egyre zavarosabb pénzügyekbe keveredik”.
Közölte: kérik a Nemzeti Földalap közreműködését, hogy kiderüljön az igazság. Emlékeztetett: a Fidesz a napokban vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Hadházy Ákossal szemben.
MTI
0 Megjegyzések