Őszintén beszélt róla.
A műsorvezető egyenesen retteg ettől az élősködőtől, ezért aztán a természetbe is alig mer kimenni. Sokan vagyunk ezzel így, és nem árt felkészülni, ha természetimádók vagyunk. Alaposan kifaggatták a szakértő orvost...
Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, és Talán Attila énekes volt a FEM3 Café szerda reggeli vendége, ahol a kullancsok által terjesztett fertőzésekről beszéltek.
A tavasz megérkezésével a kullancsok is megérkeznek, az általuk terjesztet fertőzések pedig komoly szellemi és fizikai károsodást okozhatnak az embernél.
Talán Attila énekes gyerekkorában kapta el az agyhártyagyulladást kullancscsípés miatt.
Dr. Póta György elmondta a kullancsok által terjesztett agyhártyagyulladás ellen oltással tudunk védekezni, amit már egy éves gyerekkortól is be lehet adatni. Emellett használhatunk kullancsriasztókat, de az oltás az egyetlen olyan módszer, amivel véglegesen meg tudjuk állítani a fertőzés által kiváltott betegséget állítani.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke azt is elárulta, hogy a kutyák is behozhatják a városba a kullancsokat egy túra után, ám a legnagyobb kullancshordozók a sündisznók.
(Forrás: twice.hu)
0 Megjegyzések