Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Bizonyíték: A Hadházy-család egy strómanhálózat tagja

Komoly szerepe volt a Földet a gazdáknak! program földárverésein Hadházy édesanyjának, hiszen az LMP-s politikus édesapja után egy újabb családtagjáról derült ki, hogy strómanként tevékenykedett a földárveréseken – írja a Bors.
Dokumentumok bizonyítják, hogy az LMP társelnökének az édesanyja egy földvásárlásban üzletelő strómanhálózat tagja volt, így segítette kijátszani a földvásárlási törvényeket. Az asszony több százmilliós liciteken vett részt, melyek előlegét minden esetben olyan számláról utalta át, amit strómanok használtak.

Hadházy Ákos édesapjáról már korábban kiderült, hogy egy német–magyar szőlősgazdának, Twickel Györgynek strómanként segített állami földeket átjátszani Tolna megyében. Ráadásul úgy, hogy akkortájt Hadházy Árpád volt a megyei agrárkamara elnöke és egyben az üzletember egyik cégének vezetőségi tagja. Mára azonban kiderült: nemcsak a családfő, de felesége is szerepet játszott Twickel strómanhálózatában, így segítette kijátszani a földvásárlási törvényeket – írja a lap.

Az Origo is arról ír, hogy 2015. decemberében jelentkezett a Földet a gazdáknak! program földárverésén Hadházy Ákos édesanyja. Az asszony három szántóra kívánt licitálni. Mindhárom terület a Twickel-cégek érdekeltségi körébe tartozó településeken található, értékük meghaladta a háromszázmillió forintot. Ahhoz, hogy Hadházy édesanyja részt vehessen az árverésen, be kellett fizetnie a kikiáltási ár tíz százalékát, vagyis több mint harmincmillió forintot.

Az anyuka is strómankodott

A Bors rendelkezésére álló dokumentumok tanúsága szerint Hadházy Ákos édesanyja a harmincmillió forintot is meghaladó összeget átutalta. A több tízmilliós előleget azonban egy olyan alszámláról utalta át, amelyről Twickel György többi strómanja is intézte az utalásokat. Twickel strómanjai – az eddigi információk szerint – többnyire a cégénél dolgoznak. Nincs vagyonuk és komoly jövedelmük sincs, mégis több százmillióért tudtak földet vásárolni. B. I. kamionsofőr például 112 millió forintot fizetett ki egy bátaszéki területért, K. I. fuvaros pedig több százmilliót költött szántókra.

Az ügy további érdekessége, hogy az ügyletekben, a többi strómanhoz hasonlóan, Hadházy Árpádnét ugyanaz az ügyvéd, dr. K. M. képviselte, aki Twickel György többi strómanjának az ügyeit is intézte. Az ügyben a Bors a Nemzeti Földalaphoz fordult, hogy a leírtaknak milyen következményei lehetnek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések