Befejeződött a férfi futsal NB II bajnoki küzdelmeinek alapszakasza.
A honi, 10 együttest felvonultató férfi futsal élvonal mögött a kétcsoportos NB II jelenti a ,,hátországot”. Utóbbi pontvadászatban a 2017/2018-as küzdelemsorozatot, a Nyugati és a Keleti csoportban 12-12 csapat kezdte el, ám előbbiben később kizárták a Göcsej SK-t, így ott már csak 11 klub szerepel. Borsod-Abaúj-Zemplén megyét az NB II Keleti csoportban az a Kazincbarcikai Ördögök SE képviseli, amely a tavalyi után a második évadát „futja” ezen a szinten.
Csak egyet nem
A barcikaiak jól szerepeltek az első szakaszban a Keleti csoportban, egy ponttal lemaradva a Rubeola FC Csömör, valamint a Dunakeszi Kinizsi Futsal alakulata mögött a harmadik helyen végeztek. A folytatásban a Nyugati és a Keleti csoporton belül is kettéválik a mezőny, mégpedig úgy, hogy a csoportok 1-6. helyezett csapatai vívnak egymással egy oda-visszavágós kört a felsőházban (10-10 mérkőzés), és ugyanígy az alsóházban azon csapatok, amelyek a csoportok második felében zártak. Az eddig elért eredményeiket nem viszik tovább az együttesek, az első hat gárda viszont bónuszpontokat kap az alapszakaszban elért helyezése alapján: az első 7 pontot, a második 5-öt, a harmadik 4-et, a negyedik 3-at, az ötödik 2-t, a hatodik 1-et, ami azt jelenti, hogy az Ördögök 4 egységgel kezdik a felsőházat.
Kőrösi Gábort, a Kazincbarcikai Ördögök edzőjét előbb az alapszakasz értékelésére kértük.
– Azzal szeretném kezdeni, hogy az első helyünk az utolsó meccs eredményén múlt, sajnos kikaptunk a Dunakeszitől Csömörön – mondta a tréner. – Ennek ellenére nem bánkódunk, mert úgy érezzük, a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt mi nyújtottuk a csoportban. A hazai találkozóinkat, egy kivétellel, megnyertük, idegenben sokszor nehezebb dolgunk volt, hiszen az alapcsapatból többen nem tudtak eljönni, így más kerettel léptünk pályára. Kiemelném, hogy egy nagyon jó társaság, közösség jött össze, amellyel én is élvezem a munkát. Nálunk azért több olyan játékos van, akik elég magas szinten megfordultak, nagypályán, kispályán, tőlük kaptam én is ötleteket, meglátásokat, amiket alkalmazni tudtunk.
Másabb helyzet
A folytatásról, a célokról is beszélgettünk a szakvezetővel, illetve arról, hogy ki kell-e harcolni a feljutást.
– Nincs kimondva, hogy jussunk fel az NB I-be, de nyilván szeretnénk kihozni a lehető legtöbbet magunkból – árulta el Kőrösi Gábor, hozzátéve azt is: a felsőházi küzdelmek után a Keleti- és a Nyugati csoport első helyezettje egymás ellen meccsel majd az élvonalba kerülésért, és ennek a párharcnak a vesztese kap még egy esélyt a feljebb lépésre, ugyanis osztályozón összecsaphat az élvonal utolsó előtti gárdájával. – A következő szakaszban kicsivel másabb, nehezebb lesz a helyzet, hiszen beindul a nagypályás bajnokság, a tavaszi idény, és már nem biztos, hogy mindenkit elenged majd hozzánk a klubja, aki ott is szerepel. Azt szeretnénk, ha az itthoni meccseket a továbbiakban is hoznánk, ez az alapelgondolás. A hosszabb távú koncepciója az Ördögöknek az, hogy az U18 mellett további utánpótlás csapatokat indítson, legyen még több helyi játékos a csapatban. A vezetés nevében szeretném megköszönni a szurkolók eddigi támogatását, hiszen szinte mindegyik hazai összecsapásunkon telt ház volt a Don Bosco Sportközpontban, ami bajnokinként több száz nézőt jelent.
Keleti csoport: alapszakasz végeredmény
1. Rubeola FC Csömör 22 15 3 4 101-55 48
2. Dunakeszi Kinizsi Futsal 22 15 3 4 121-86 48
3. Kazincbarcikai Ördögök SE 22 15 2 5 120-78 47
4. Csenger Futsal 22 14 2 6 115-85 44
5. Kincsem Lovaspark SE 22 13 4 5 129-90 43
6. MVFC Berettyóújfalu II. 22 12 1 9 81-69 37
7. Scoregoal Kecskeméti FC 22 10 1 11 91-74 31
8. Energia SC Gyöngyös 22 7 3 12 84-105 24
9. UFC Gyömrő 22 7 – 15 72-111 21
10. Újpest FC-220 Volt 22 3 5 14 75-112 14
11. Covritas Futsal Gödöllő 22 3 4 15 67-133 13
12. Vác Futsal SE 22 2 4 16 77-135 10
0 Megjegyzések