Két pakisztáni állampolgárt tartóztattak le Brindisiben. A rendőrség azzal gyanúsítja őket, hogy megerőszakoltak egy fiatal olaszt . A gyanúsítottak a 29 éves Rab Nawaz, aki jogosan tartózkodott Olaszországban és a 28 éves Ali Imram, akinek a tartózkodási engedélye lejárt.
A gyanú szerint az olasz fiatal a barátaival volt a közelben, aztán egyedül indult volna haza vonattal. Miközben az állomáson a vonatra várt észrevette, hogy közeledik felé a két pakisztáni, erre ő megpróbált elfutni. A két bevándorló azonban utánaszalad és elkapták. Egy sötét sikátorba rángatták, ahol megerőszakolták.
Mikor egy autó fényszórója megvilágította a sikátort a két pakisztáni megijedt és elfutott, de a rendőrök a környékbeli térfigyelő kamerák segítségével elfogták őket. Az olasz fiút az orvosok látták el, a migránsokat pedig előzetes letartóztatásba helyezték – írja az ilmessagero.it.
0 Megjegyzések