Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Nem engedjük be őket: ha nincs változás, Magyarország kilép az ENSZ migrációs csomagjának tárgyalássorozatából

Szijjártó Péter szerint, ha az ENSZ migrációs csomagjának első tervezetében nem lesz pozitív változás, akkor elindítják Magyarország kilépési folyamatát a tárgyalássorozatból.
Utasítást kaptam a kormánytól, hogy február 5-én, amikor megjelenik a csomag első tervezete, vizsgáljam meg azt, és ha az olyan migrációpárti lesz, mint az alapjául szolgáló deklaráció és ENSZ-főtitkári nyilatkozat, indítsam el az ország kilépését a tárgyalásokból”
– fogalmazott Szijjártó Péter, aki hangsúlyozta azt is, hogy februárban a 2016-ban elfogadott deklaráció alapján kellene megkezdődnie a kormányközi tárgyalássorozatnak, és az év végén kellene elfogadni a csomagot, de még meg sem indult a tárgyalás, a főtitkár máris kihirdette az eredményt.

A külügyminiszter elmondta, hogy a New York-i deklaráció és a főtitkári nyilatkozat alapállása ellentétes Magyarország álláspontjával és érdekeivel, mert azok a migrációt jó és megállíthatatlan jelenségként írják le.
Magyarország szerint viszont a migráció nem pozitív folyamat és nem megállíthatatlan, hanem komoly biztonsági kockázatokat jelent és megállítható”
– mutatott rá.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések