Ez már csak ilyen. Szinte valamennyi januári, illetve februári hét végén futballozni lehetett, az 54 egyesületet felvonultató Grain Seeds felkészülési torna például 108 mérkőzés szerepelt a programban – egy sem maradt el! Igaz, mindegyiket műfüvön játszották.
Persze, mikor érkezett meg az igazi tél, hát, persze, hogy akkor, amikor elkezdődik a szezon a megyei első osztályban. Így aztán esélylatolgatás helyett leginkább az időjárás jelentés szolgáltatja a legfőbb témát. A pillanatnyi, hangsúlyozzuk, a pillanatnyi állás szerint a tavaszi nyitófordulóban – két kivétellel – valamennyi találkozót megrendezik, legalábbis erre törekednek az érintettek. A változás jogát azért fenntartják…
A kakukktojás(ok) a Tuzsér–Baktalórántháza, illetve a Balkány–Tarpa meccs, amelyeket közös megegyezéssel elhalasztottak, későbbi időpontban pótolnak. Ami biztosnak tekinthető, a vasárnap Fehérgyarmat–Kótaj összecsapást Tarpára „vitték”, vagyis műfüvön mutatkoznak be a felek. A többiek a valódi körülményeket, vagyis a „rendes füves” játékot preferálják. Annyi szent, négy együttes számára azonmód nagy a tét: a sereghajtó Kótajnak szinte létkérdés a pontszerzés, de aligha szorul részletes ecsetelésre a Rakamaz–Mátészalkai MTK kilencven perc jelentősége.
A listavezető Sényő-Carnifex már átesett a „tűzkeresztségen”, szerdán az MTK vendégeként vívta a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első ütközetét. Sándor Tamás együttesének szombaton Nagyecseden lesz jelenése, na, ez sem ígérkezik egyszerű menetnek.
Tehát foci lesz, csak az a kérdés, milyen?
Szakvezetői várakozások: 16. forduló (kezdés: 14, ifi: 12)
Szombat
Nagyecsed (6.)–Sényő-Carnifex (1.)
Ádámszki Róbert, nagyecsedi edző: – Rögtön nyitányként a leendő bajnok érkezik hozzánk, ráadásul a Sényő ellen még senki nem szerzett pontot. Ami azért jó, mert mi lehetünk az első csapat, amely ezt megteheti. Úgy érzem, a srácok hozzáállásán semmi nem fog múlni.
Sándor Tamás, sényői edző: – A bajnoki nyitány soha nem egyszerű, nehéz mérkőzésre számítok. Annál is inkább, mert mindenre elszánt nagyecsedi csapattal találjuk szembe magunkat, ráadásul lábunkban lesz a szerdai kupameccs fáradalma.
Austria Juice-Vásárosnamény (5.)–Dombrád (14.)
Dudás Zoltán, vásárosnaményi edző: – A Dombrádnál sokkal nagyobb volt a játékosmozgás, mint nálunk, tudomásom szerint debreceni futsalosokkal erősített. Ettől függetlenül megpróbálunk minél jobban alkalmazkodni az időjárási viszonyokhoz, egyben a legkedvezőbb eredményt elérni hazai pályán.
Seregi Mihály, dombrádi edző: – Sikeresnek mondható a téli felkészülésünk, úgy érzem, összeállt a csapat. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk Namény ellen, de a jó kezdés lendületet adhat a folytatásra, bizakodva nézek a hét végi mérkőzés elé.
Nyírgyulaj (2.)–Mándok (4.)
Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: – A felkészülésünk nem volt éppen ideális, ennek ellenére – bízva játékosaink egyéni képességeiben, kreativitásában – a győzelem reményében az idegenben eddig veretlen Mándokkal szemben.
Dancs Béla, tuzséri edző: – A felkészülés, különböző okok miatt nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, ráadásul rangadóval kezdünk. Ami egyébként nem baj, hiszen már az első tavaszi forduló után látni fogom, milyen szintet képviselünk. Persze, sok múlhat a körülményeken.
Vasárnap
Nagyhalász (3.)–Tiszavasvári (10.)
Ludánszki István, nagyhalászi játékos-edző: – Reméljük az időjárás kegyes lesz hozzánk és egy hasonlóan jó meccset tudunk játszani a Tiszavasvári ellen, mint az őszi nyitányon. Sajnos, vannak sérüljeink és eltiltottunk is, ennek ellenére mindent megteszünk a győzelemért.
Kiss Gábor, tiszavasvári edző: – Úgy vagyok ezzel a tavaszi szezonkezdettel, mint beteg gyerek az oltással. Túl kell esni rajta és reméljük, hogy utána jobb lesz.
Rakamaz (15.)–Mátészalkai MTK (13.)
Posta Sándor, rakamazi edző: – Úgy érzem, együtt van a csapat. Az edzőmeccsek azt a célt szolgálták, hogy megismerjem a játékosokat, ki melyik poszton képes a legjobbat nyújtani. A három pont megszerzése az egyértelmű cél.
Marius Botan, mátészalkai edző: – Mindenképpen szeretnénk sikeresen rajtolni, ami az önbizalmunknak is jót tenne. Arról nem beszélve, jelenlegi helyzetünkben nagy szükségünk lenne a három pontra.
Fehérgyarmat (11.)–Kótaj (16.)
Siti Ferenc, fehérgyarmati edző: – A felkészülésünk jól sikerült, tíz napot Törökországban egy hetet Cipruson, egy napot Ukrajnában töltöttünk, elég lesz visszarázódni a dolgos hétköznapokba… Mivel a puding próbája az evés, a harmadik tavaszi mérkőzés után megmondom, mennyire dolgoztunk hatékonyan.
Pók Csaba, kótaji edző: – Számunka ez mindjárt egy „hatpontos” mérkőzés, de legalábbis nem szabad kikapnunk. Igyekeztünk felkészülni, innentől kezdve: hajrá!
(A mérkőzést a tarpai műfüves pályán rendezik, kezdés: 14. ifi: 16)
0 Megjegyzések