Kitálalt szomorú emlékeiről Michael Jackson féltestvére. A nő azt mondja, a Jackson-család mindig is kerülte, Jacko pedig porig alázta őt.
Joh'Vonnie Jackson 43 évvel ezelőtt született Joe Jackson és Cheryle Terrell viszonyából. Michael Jackson féltestvérét az énekes családja messziről kerülte, sőt! „Elrejtettek, éveken át titokban tartottak, hogy ne lehessek a család része. Fájdalmas volt” - mesélte Jacko féltestvére a DailyMailTV-nek.
Évekkel a lánya születése után Joe Jackson végül felvállalta szerelemgyermekét a családja előtt, ám az nem fogadta be Joh'Vonnie-t.
A nő 29 éves korában találkozott először a popkirállyal a híres Neverland birtokán. A 2003-as találkozásuk örökre az emlékébe vésődött. Elmondása szerint Jacko, hideg, érzéketlen, és távolságtartó volt vele szemben. „Sosem ismerte el, hogy a húga vagyok, nem ölelt vagy puszilt meg, még csak kezet sem ráztunk, semmilyen fizikai kapcsolat nem volt köztünk” - szomorkodott a nő, akit mélyen bántott, hogy Jackót ő egyáltalán nem érdekelte, nem úgy, mint a lánya.
Yasmine nyolcéves volt, amikor találkozott a popkirállyal. Az énekes vele szemben érdeklődő és elfogadó volt. „Puszilgatta, ölelgette, mindent megadott neki, amit nekem nem. Vagyok annyira nő, hogy beismerjem, féltékeny voltam” - mondta a lány édesanyja.
0 Megjegyzések