Maradandó sérülések nélkül hagyta el az intézményt a dabasi fiatalember - írja a Blikk.
Csodával határos, hogy életben van, és a körülményekhez képest jól érzi magát Duhaj Ádám. A Dabas fiatal labdarúgója elhagyhatta a kórházat azt követően, hogy január végén csapata mérkőzése közben szívinfarktust kapott.
Összesen tizenegyszer kellett őt újraéleszteni, hét alkalommal a helyszínen, majd pedig négyszer a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. Miután visszahozták őt a halálból, egy ideig műszívre kötve tartották életben.
A focista maradandó sérülések nélkül távozhatott szombaton a klinikáról. Még az is elképzelhető, hogy később újra pályára léphet.
– Ádám feladata az lesz a következő hetekben, hogy pihenjen, rehabilitálódjon. Van remény, hogy két hónap múlva esetleg engedélyt kap tőlünk arra, hogy folytassa pályafutását. A vizsgálatokat nagyjából ekkorra tudjuk majd befejezni, ezt követően lehet a karrierjét érintően véglegeset és biztosat mondani – jelentette ki dr. Merkely Béla (51), a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, aki a kórházi csapat nevében egy labdával is megajándékozta a 16 esztendős focistát.
A játékos édesanyja – elcsukló hangon – nem győzött elégszer köszönetet mondani az orvosoknak.
– Ádám anyukájaként annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy iszonyatosan hálás vagyok. Egy egyszerű köszönettel nem lehet elintézni, amit Merkely professzor és az egész orvosi csapat végrehajtott. Nagyon boldogok vagyunk, hogy hazavihetjük Ádámot – mondta a könnyeivel küszködő édesanya.
Ritka rendellenesség okozta a bajt
Dr. Becker Dávid, a klinika igazgatóhelyettese elmondta, a futballista egy fejlődési rendellenesség miatt lett rosszul.
– Ádám betegsége egy rendkívül ritka, műtéti úton gyógyítható állapot volt. Reális esély arra nem volt, hogy a betegségre előzetesen fény derüljön – magyarázta a szakember.
0 Megjegyzések