A Balmazújváros jobban és akaratosabban futballozva győzött a Nagyerdei Stadionban.
Megyei derbire került sor szombaton este az OTP Bank Liga 20. fordulójában, a DVSC az újonc Balmaz Kamilla Gyógyfürdőt fogadta a Nagyerdőn. A találkozót a vendéglátók a harmadik helyről várták, míg Horváth Ferenc alakulata a 11., még kiesést jelentő pozíciót foglalta el.
Ennek ellenére nem a Loki várta jobb állapotban a meccset, ugyanis Tőzsérék kedden kikaptak hazai pályán az NB II-es Dorogtól a Magyar Kupában, s az ott nyújtott teljesítményük aggodalomra adhatott okot a cívisvárosi drukkerek körében. Ezzel szemben az Újváros idegenben verte a szintén másodosztályú Győrt, ugyancsak MK-mérkőzésen.
Tompa Debrecen
Az első percek még a debrecenieké voltak, azonban hamar átvette az irányítást a lelkesen és szervezetten játszó ellenfél. A DVSC nem volt képes igazi helyzeteket kialakítani, valahogy tompának és gyámoltalannak tűnt a hazaiak teljesítménye. Ezzel szemben a Balmaz többet kezdeményezett, és egészséges agresszivitásban a lokisták fölé nőtt. Ez idővel helyzetekben is megmutatkozott, de a szünet előtt még pontatlanul céloztak a fehér mezesek.
file6z0heevdsk76t01n3w0
Fotók: Molnár Péter
A végén eldőlt
A fordulás után, már átszervezett felállással, és frissen becserélt csatárokban bízva próbált újítani a Loki, de az újvárosiak ezt nem engedték. Az 56. percben nagyon közel járt a gólhoz a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, Arabuli tiszta helyzetben a bal oldali kapufát találta el. Türelmesen, ugyanakkor lelkesen fociztak a vendégek, érezhető volt, hogy ha betalálnak, meg is nyerik az összecsapást.
Az utolsó harminc percre beállt a korábbi Loki-csatár, Rudolf Gergely és két remek passzával döntő érdemeket szerzett a vendégsikerben. Előbb Arabulival rúgatott gólt közelről, majd Rácznak adott olyan passzt, amelyet látványos emeléssel étékesített a szintén csereként beálló támadó.
A Balmaz előtt le a kalappal, hiszen példát mutatott a DVSC-nek a játék több eleméből is, elsősorban mentális vonatkozásban. A Lokinál pedig valami nem stimmel a formával, az látszik, ezt kellene minél előbb orvosolniuk a szakembereknek.
A tények
OTP Bank Liga 20. forduló
DVSC – Balmazújváros 0–2 (0-0)
Nagyerdei Stadion, 1824 néző. Vezette: Erdős (Vígh, Becséri)
DVSC: Nagy S. – Bényei, Szatmári, Kinyik, Barna – Varga K. (Tabakovic, 64.), Filip, Tőzsér, Bódi (Bereczki, 82.) – Nagy K. (Takács, 46.), Könyves
Balmazújváros: Horváth L. – Habovda, Póti, Tamás L., Uzoma – Vajda, Sigér, Haris, Zsiga (Rudolf, 62.) – Andrics (Rácz, 74.), Arabuli (Maisuradze, 91.)
Gól: Arabuli (87.), Rácz (94.)
Sárga lap: Zsiga (49.), Nagy S. (58.), Andrics (58.), Szatmári (59.), Bényei (61.), Habovda (71.), Kinyik (84.)
Mesterszemmel
Herczeg András: Kiegyenlített játékot hozott az első félidő. A második félidőben próbáltunk többet támadni, de meddőek voltak a támadásaink, és a végén kaptunk két gólt. Ezek a játékosok vitték sikerre a Lokit ősszel, továbbra is ők a mi játékosaink. Nem véletlenül mondtam nemrégiben, hogy a tabellán hátrafelé is tekinteni kell. Az Újváros jóval agresszívebb volt, és mi a párharcokban alulmaradtunk. Gratulálok a Balmazújváros játékosainak!
Horváth Ferenc: Nem volt kifejezetten jó meccs, főleg az első félidőben nem. A mai siker receptje a türelem volt, ezt kértem a félidőben is játékosoktól. Az egy pont is dicséretes dolog lett volna a 3. helyezett Debrecen otthonában. Örülök, hogy ki tudták várni a megfelelő pillanatokat a játékosok és gólokat tudtak lőni. Tudtuk, hogy ha az első félidőt le tudjuk úgy hozni, hogy a Debrecennek nincs eredménye, akkor a második félidőben jobban tudjuk játszani a mi játékunkat.
0 Megjegyzések