Nagyon szeretjük ezt a levest, a friss növény viszonylag rövid ideig kapható, ezért én minden évben lefagyasztok legalább 10 adagot.
Hozzávalók / 4 adag
leves
50 dkg zöldspárga (lehet fehér is, de azt nehezebb pucolni, télen készíthetjük mirelitből is, ami konyhakész)
5 dkg vaj
1 púpozott ek finomliszt
1 kk fűszerpaprika (nem szükséges, de az én családom nem eszi fehéren)
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
1 csokor petrezselyem
4 ek tejföl
10 dl víz
galuska
5 dkg vaj
5 púpozott ek finomliszt
1 db tojás
só ízlés szerint
Elkészítés
Tisztítsuk meg a spárgát, legjobb a zöldséghámozó erre a célra. Vágjuk fel 2 cm-es darabokra, mossuk, és aprítsuk fel a petrezselymet.
A vaj felével, a tojással és 5 kanál liszttel, sóval készítsük el a galuskát, jól keverjük össze a hozzávalókat, hogy ne maradjon csomós, tegyük félre.
Egy lábosba tegyük a vaj másik felét, hevítsük fel, tegyük bele a maradék lisztet, pirospaprikát, és öntsük fel egy liter vízzel. Forraljuk fel, figyeljünk ki ne fusson, ha már forr, adjuk hozzá a spárgát, vegyük vissza a lángot, és lassú tűzön főzzük 20 percet.
Sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint, szórjuk rá a petrezselymet, és kiskanál segítségével szaggassuk bele a vajgaluskát. Főzzük még 10 percet, majd a tejfölt keverjük el két kanál levessel (hőkiegyenlítés), öntsük vissza a levesbe, főzzük egy percet, és már tálalhatjuk is.
0 Megjegyzések