Naponta 2600 jármű kerüli el Debrecent az M35-ös új szakaszán, a többségük teherautó

Jelentősen csökkent Debrecen útjainak terheltsége a déli elkerülő út és az M35-ös sztráda új szakaszának átadásával. 
December közepén adták át az M35-ös autópálya új, öt kilométeres szakaszát és a szintén öt kilométeres 481-es főutat, a debreceni déli elkerülő utat. Ez az út köti össze a 47-es főutat az M35-ös jelenlegi végpontjával. A debreceni elkerülő körgyűrű nyugati oldala így teljessé vált.

Naponta 2600 jármű kerüli el Debrecent az M35-ös új szakaszán, a többségük teherautó
Tehergépjárművek a déli elkerülő úton

A bő egy hónapja átadott új utak révén a délről érkező vagy délre tartó tranzitforgalomnak már van lehetősége megkerülni Debrecent. Ha valaki Budapest felé közlekedne, Mikepércs után, a körforgalomnál fel tud hajtani a 481-esre, s máris az M35-ösön találja magát. Ha valaki Nyíregyháza felé tart, a 481-esen felhajthat az autópályára, onnan pár kilométer után lehajthat a 354-es főútra, a nyugati elkerülőre, melyről Debrecen felett, Bocskaikertnél tud ráhajtani a 4-es főútra. Természetesen ugyanígy működnek az ellenkező irányok is.

Az új utakat már jelzi a Google térképe és a Waze közösségi navigációs rendszer is, s erre irányítják a tranzitforgalmat.

Papp László, Debrecen polgármestere mai, Kósa Lajos tárca nélküli miniszterrel a Modern Városok Program állásáról szóló sajtótájékoztatóján közölte, napi 2600 jármű halad az M35-ös új szakaszán és a déli elkerülőn, azaz naponta ennyivel kevesebb jármű hajt át a városon, mint korábban.

A részletekért felhívtuk Szoták Zoltánt, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatóját, aki elmondta,
a mérés napján 2588 gépjárművet regisztráltak, ebből 1701 tehergépkocsi volt, 887 pedig személyautó.
Ezek a járművek így már nem haladtak el a 4-es főút városi szakaszain, illetve a Gázvezeték utcán, valamint a Mikepércsi úton és a 47-es Debrecen és Mikepércs közti szakaszán.

Szoták Zoltántól megtudtuk, az M35-ös és a déli elkerülő új szakaszának átadása előtt átlagosan 18729 gépjármű haladt el egy nap a 47-es főúton Debrecen és Mikepércs között, ebből 15720 volt személyautó, 3459 pedig tehergépjármű.
Mindez azt jelenti, hogy a Debrecenbe behajtó teherforgalom a felére csökkent.
Az M35-öst időközben építik tovább, egészen Berettyóújfaluig. Ez a szakasz a remények szerint 2018 végére lesz kész. Az M35-ös folytatásával párhuzamosan építik az M4-es autópályát is, ami Berettyóújfalutól Nagykerekiig, a magyar-román határig vezet majd. Abban lehet bízni, hogy a tranzit forgalom az új sztrádaszakaszokon zajlik majd, így az eddigi útvonalak menti településeken nem hajtanak majd át a kamionok.

Forrás: dehir.hu

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!