Azt tudták, hogy a most Oscar-díjra jelölt magyar filmben egy Debrecenből indult színésznő is játszik?

Tenki Réka az Ady-gimnáziumban tanult, s már tinédzserként főszerepet kapott a Csokonai Színházban.
Amint arról beszámoltunk, Oscar-díjra jelölte a Testről és lélekről című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely kedden Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.

A hírnek Debrecenben külön örülhetünk, hiszen a Enyedi Ildikó filmjében szerepel Tenki Réka (a pszichológusnőt alakítja), aki pályáját Debrecenben kezdte.


Tenki Réka Debrecenben született. Az Ady Endre Gimnázium tanulója volt,
tinédzserként 2003-ban Júliát alakította a Csokonai Színházban bemutatott Rómeó és Júliában.
Később felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, az egyetemi gyakorlatait Debrecenben töltötte.


A Katona József Színház után a Nemzeti Színház társulatának volt a tagja, jelenleg pedig az Örkény István Színházban játszik, emellett számos filmben és tévéfilmben  (pl. A nyomozó, Polygamy, Budapest noir, Csak színház és más semmi) szerepelt.

2013-ban a legjobb 30 év alatti színész díját kapta a Pécsi Országos Színházi Találkozón a zsűritől Heinrich von Kleist: Amphitryon című darabjában nyújtott alakításáért, 2016-ban pedig a Színikritikusok Díját kapta meg.

2017 decemberében az European Film Promotion beválasztotta a Shooting Stars programba. A színésznő személyében csaknem 10 év után először lesz ismét magyar résztvevője a programnak, melyben Európa tíz legígéretesebb színésztehetsége kap lehetőséget.

Forrás: dehir.hu

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!