Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

MSZP-s báránybőr – Ne felejtsük el kik ők, mit tettek

Mit is mondott Woody Allen a fogyókúráról vagy az éhségsztrájkról? Azt, hogy neki lehet ezeknek veselkedni, csak előbb-utóbb megéhezik az ember. Hát így van a választási ígéretekkel is jó néhány politikai párt. Amíg nem kerülnek tűzközelbe, lehet mindent szajkózni, ami a csövön kifér. A mennyezet elég jól bírja, az arcokon jó vastag a bőr, ahogy tapasztalhattuk nem egy alkalommal.
A neheze mindig akkor jön, amikor hatalomra kerülnek, mert akkor tenni is kellene valamit. Mondjuk olyasfélét, amit megígértek. Medgyessy Péter is elbukdácsolt valahogy száz lépés erejéig, aztán orra esett. Igaz, rajta saját pártjából is taszajtottak egy nagyot hátulról. Az Együtt (amelyik külön indul) kétszáz lépést ígér most, de róluk talán elég ennyit írni, társadalmi támogatottságuk fényében több betűt nem érdemes rájuk pazarolni.

Itt vannak nekünk viszont a jól ismert szocialistáink. Őket láttuk kormányzás közben nem is egyszer, ahogy ellenzékben is. Ígérni aztán tudnak, de azt is bebizonyították már, hogy annak az ellenkezőjét is megteszik, ha úgy hozza az élet. Általában ez utóbbiban vitézkedtek, ­amiért a választók el is zavarták őket, messze a kormányrúdtól. Így most kívülről kiabálnak be a színpadra, és úgy tesznek, mintha ma született bárányokból verbuválódott volna a választásra készülődő alakulatuk.

A magukat előszeretettel baloldalinak nevező pártról mindenki tudja már, hogy valójában a parttalan liberális eszméket követik. Ezt mutatták azok az intézkedéseik, amelyekkel hatalmon valahogy mindig a bérből és fizetésből élőket sikerült megszorongatniuk. Ezt láthatjuk tőlük ellenzékben is, hiszen az Orbán-kabinet egyetlen olyan intézkedését sem szavazták meg, amely a lakosság életkörülményein javított.

Itt van példának a rezsicsökkentés. Emlékeznek, mekkora zavart keltett ez a szocialisták soraiban? Csak kapkodták a fejüket, hogy mit is kellene most csinálni. Siratták a közműszolgáltatókat, tiltakoztak azért, hogy ez mindenkire vonatkozik, majd egyik nap azt ecsetelték, hogy támogatják, rá egy nappal ennek ellenkezőjéről beszéltek – meg arról, hogy visszatért a Kádár-korszak. Jó, ha mindezt a kedves szavazópolgárok nem felejtették el, mert az MSZP, úgy tűnik, igen. A pártban valaki megnyomhatta a delete gombot, és törölhették a memóriaegységet is. A szocialisták ugyanis felvették választási ígéretük közé a rezsicsökkentést. Most arról beszélnek, hogy a világpiaci árak és a magyar díjak között mennyi a különbség, és ha majd ők jönnek, akkor lesz itt ám valódi árszabályozás.

Akkor emlékeztessük őket a tényekre! A szocialisták magánosították a magyar közműszektort, méghozzá úgy, hogy garantált nyereséget ígértek a külföldi vevőknek. Aztán hagyták, hogy az árak az egekbe emelkedjenek, és zsákszámra vigyék a pénzt külföldre a vállalatok. Igaz, lassan mondták, hogy nem lesz gázáremelés, de az valójában azt jelentette, hogy lassan hazudtak. Az eredményt aztán mindenki jól értette.

Így érkeztünk el 2010-ig, amikor az Orbán-kormány befagyasztotta a rezsiköltségeket, majd véghezvitték azt a programot, amellyel három lépésben 25 százalékkal csökkentették a földgáz, a távhő és az áram fogyasztói árát. Azóta az energiaszektor nagy része ismét magyar kézbe került, a családok pedig összesen 1200 milliárd forintot takarítottak meg eddig. Ez az összeg már meghaladja azt a pénzmennyiséget, amelyet a 2010 előtti időszakban nyereségként vittek ki a szolgáltatók az országból.

Ha Woody Allentől idéztem a cikk elején, akkor egy másik mondatával fejezem is be, amit szintén az MSZP-nek címzek. Jó, ha legalább ezt megjegyzik: „Nem vagyok antiszociális, csak nem vagyok szociális.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések