A gyömbéres fokhagymaleves a legjobb az influenza megelőzésére. Ha pedig már megbetegedtél, akkor sem késő elfogyasztani.
Hozzávalók:
26 cikk fokhagyma (héj nélkül)
2 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál vaj
½ teáskanál cayenne bors
½ csésze reszelt gyömbér
2 ¼ csésze karikára vágott hagyma
1 ½ evőkanál kakukkfű
26 cikk fokhagyma (héjastól)
½ csésze kókusztej
3 ½ zöldség alaplé
4 szelet citrom
Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Tegyük a 26 cikk héjas fokhagymát jénai edénybe, adjuk hozzá a két evőkanál olívaolajat, és sózzuk meg. Borítsuk le egy fóliával, és addig süssük, amíg a szépen megpirul, kb. 45 percig. Ezután hagyjuk kihűlni.
Olvasszuk fel a vajat, adjuk hozzá a hagymát, a kakukkfüvet, a gyömbért, a cayenne borsot, és kis lángon pirítsuk 5-6 percen keresztül. Vájjuk ki a sült fokhagymák belsejét, adjuk hozzá a többi fokhagymát, és keverjük a vajban pirított zöldségekhez. Süssük még 3 percen keresztül.
Adjuk hozzá a zöldséglevet, és főzzük 20 percig. Ezután turmixoljuk össze, míg jó krémes lesz. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
Tálaláskor adjunk a tányérokhoz egy szelet citromot!

0 Megjegyzések