Hét év alatt csaknem a másfélszeresére, 35 500-ról 51 800-ra nőtt a házasságkötések évenkénti száma Magyarországon.
Ennyi idő alatt ilyen mértékű emelkedés utoljára a második világháború utáni években, 1945 és 1950 között történt, amikor a világégés alatt elmaradó esküvőket pótolták be a párok – írta a Magyar Nemzet szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss tanulmánya alapján.
A frigyek számának 2011 óta tartó emelkedése először 2017-ben torpant meg: a múlt év első tíz hónapjában megkötött 46 061 házasság 2,5 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakában regisztráltnál.
A lap megjegyzi, hogy a teljes 2017. év végleges adatai még nem szerepelnek a KSH honlapján. A tanulmány szerint összességében továbbra is csökken a frigyben élők aránya: 2016-ban ismét tízezerrel kevesebb házasságot kötöttek, mint amennyi válás vagy elhalálozás miatt megszűnt. Ám ez még így is a legkedvezőbb érték az utóbbi 36 évben.
A lap cikke szerint 2010-ig évenként háromszor ennyi volt a “deficit”, vagyis 30-35 ezerrel több frigy szűnt meg, mint amennyi létrejött. A változás részben a növekvő várható élettartamnak is betudható, de mérséklődött a válások száma is. 2014-ben hosszú idő óta először csökkent 20 ezer alá, 2016-ban az előző 53 év legalacsonyabb esetszámát regisztrálták – írta a Magyar Nemzet.
(Forrás: pestisracok.hu)

Egy igazi libsi demokrata – Ballib filozófus: „A Fidesz a sok százezer parasztból jön” – Miért nincs botrány?
Van egyfajta attitűd, amiről én többnyire felismerem a zsidókat – írja 2017-ben megjelent önéletrajzi kötetében a hazai balliberális értel...

Siker! – Világszerte hódítanak a magyar kötvények – A libsik ezt persze elhallgatják
Íme pár gazdasági tény, amit a liberálisok soha nem fognak elismerni: évek óta csökken az államadósság, és nő a magyar befektetők kezében ...

Pusztul a Jobbik – Kilépnek a radikálisok a baloldalra tartó Jobbikból
Összesen tizenegy egri jobbikos lép ki a pártból, miután a helyi alapszervezetet a tudtuk nélkül egyik napról a másikra feloszlatták, majd...
0 Megjegyzések