Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Cseke Katinka elárulta, ki az az egy ember, akit fel tudna pofozni

Érdekes tényeket árult el magáról a televízióban szinte nap mint nap látható Cseke Katinka.
A színésznő határozott véleményt alkot a házasságról, amely sokak számára megosztó lehet. „Ha a szüleim generációját nézem, akkor ez egy csodálatos dolog. Ha az én korombelieket, vagy a fiatalabbakat, akkor viszont azt gondolom, egyszerűen fenntarthatatlan.” Gondolatát azzal indokolta, hogy a világ mára túlságosan felgyorsult, így ez az életforma elavult lett, ugyanakkor elárulta milyen számára az ideális társ. „Először is legyen humora, tudjon és szeressen is nevetni, ja és persze, legyen esze” – mondta.

Vicces érdekesség Katinkáról, hogy egyetlen embert tudna felpofozni, mégpedig egy agresszív, goromba és kötekedő természetű hajléktalant, aki a közelükben lakik, és egyfolytában kiabál.

A pletykákat illetően a színésznő egyszer azt hallotta magáról, hogy családja tart tőle, hogy öngyilkos lesz, ő azonban állítja, hogy a jég hátán is képes megélni, ráadásul a lányát sem tudná magára hagyni. A TV2 Ázsia Expressz című műsorában egyszer majdnem levágta a fél ujját, ez volt eddig a legfájdalmasabb pillanat az életében, reméli, hogy ezt többé nem kell átélnie – írja a Star magazin.

A színésznő egyik nagy vágya, hogy szerepelhessen egy komolyabb kosztümös nagyjátékfilmben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések