Donald Trump titkait teregeti ki egy most megjelent könyv, amelyből kiderül, hogy az elnök hogyan verte ki a bizosítékot furcsa szokásaival a Fehér Ház személyzeténél.
Trump az első napokban felszereltetett egy zárat az elnöki rezidenciában található hálószobája ajtajára, nem kis bosszúságot okozva az elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat embereinek – derült ki Michael Wolff könyvéből. Trump ugyanis félt, tartott mindentől. A személyzetet arra szólította fel, hogy ne nyúljanak a holmijaihoz, különösen ne a fogkeféjéhez, mivel – a könyv szerint – betegesen aggódott amiatt, hogy megmérgezhetik.
A kezdeti időkben általában az azóta kegyvesztetté vált tanácsadójával, Steve Bannonnal vacsorázott, ha azonban Bannon nem ért rá, akkor az ágyába kérte a sajtburgert, és közben három tévét nézett egyszerre, és ha valamelyik műsor nem tetszett neki, akkor a barátait hívogatta, és keresetlen szavakkal szidta a szerinte ellenséges médiát.
Trump rendetlenségéről is fecsegtek az alkalmazottak, a ruháit sokszor a földre hányta.
- Ha a pólóm a földön hever, az azért van, mert azt akarom, hogy ott legyen – mondta állítólag a takarítóknak.
Trump rendetlenségére magyarázat lehet, hogy felesége, Melania külön hálószobában lakik. Iilyenre több mint ötven éve nem volt példa, legutóbb a Kennedy-házaspár aludt külön szobában.
Melania egyébként zokogásban tört ki, amikor férje megnyerte az elnökválasztást, de nem örömkönnyeket hullajtott: sokkolta a váratlan eredmény, aminek egyáltalán nem örült. Trump ugyanis arról biztosította őt a kampány során, hogy úgysem ő nyer, hanem Hillary Clinton.
Természetesen Trump híres hajkoronája sem maradt ki a könyvből. Lánya, Ivanka Trump fecsegett erről a barátainak. Eszerint Trump feje búbja teljesen kopasz, és oldalról, illetve elölről kell odafésülni a tincseket, majd egy különösen erős hajlakkal odarögzíteni. Frizurája narancssárga színe sem természetes: egy férfiaknak való festékkel rejti el ősz tincseit.
Trump tajtékzott a könyv miatt, a szerdai napjának nagy része azzal telt, hogy ezen dühöngött tanácsadói és személyzete előtt.
0 Megjegyzések