Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Veszélyben forog az élete: exzsaru nyomozta ki, kik ölték meg az első magyar emberrablás áldozatát

Hiába telt már el 26 év Farkas Helga elrablása óta, van egy ember az országban, aki továbbra is minden szabad percét a magyar kriminalisztika első emberrablásának rekonstruálásával tölti.
Palatinus Gábor volt rendőr fáradhatatlanul nyomoz, próbálja felgöngyölíteni és lekövetni a nem mindennapi bűncselekmény szálait.

Az exzsaru ennyi év kitartó munka után eljutott oda, hogy teljes bizonyossággal ki meri jelenteni: tudja, kik rabolták el és ölték meg a módos vállalkozó Farkas Imre imádott lányát. Munkája most meglátása szerint olyan fázisba ért, hogy szó szerint veszélyben forog az élete.

– A Vasárnapi Blikken keresztül segítséget kérek az emberektől, hogy tudják, amennyiben nem úsznám meg élve ezt a nyomozást, nem lettem öngyilkos, soha nem tennék ilyet! A közeljövőben egy sajtótájékoztatót is tartani szeretnék, ahol külföldi szakemberekkel világítunk rá ennek a bűncselekménynek a soha eddig sehol nem publikált részleteire – közölte Palatinus.

A nyomozó annyit elárult lapunknak, hogy fényképpel rendelkezik Helga gyilkosáról, egy bizonyos Z.-ről, illetve a Vasárnapi Blikk rendelkezésére bocsátott egy másik felvételt, amelyen az a Münchenben lévő épületkomplexum látható, ahol véleménye szerint annak az olasz bűnbandának a fő sejtje tanyázott, amelynek tagjai végeztek Helgával.

– Ma már pontosan tudom, hogy itt ismerkedett meg és kötött barátságot a banda egyik magyar tagja és az olasz származású Z. Itt kapták meg a pontos utasításokat, amit azonban nem sikerült nekik végrehajtani – mesélte a 26 évvel ezelőtt nagy port kavart ügy részleteit Palatinus. – Ez a hely azért is nagyon fontos, mert itt látták azt a fehér autót, amelyet Helga elrablásakor is használtak. Nem a levegőbe beszélek, szavaimat jegyzőkönyve mondott tanúvallomások támasztják alá – folytatta a volt rendőr, akinek nevéhez fűződik többek között a hírhedt balástyai rém elfogása is.

Mint megírtuk, 1991. június 27-én Szeged és Orosháza között elrabolták a módos vállalkozó lányát Helgát. A lány Mazda X5 típusú autóját később az algyői Tisza-híd lábánál találták meg. Az emberrablók tizennégyszer jelentkeztek az apánál váltságdíjat követelve. Az üggyel összefüggésben a lány egyik ismerősét, Cs. Józsefet ítélték el, a férfi 2006-ban szabadult, jelenleg külföldön él.

Mentalista is beszállt a nyomozásba

1992 februárjában a család kérésére érkezett Magyarországra a világhírű mentalista Uri Geller is, de segíteni ő sem tudott. Helga helyett csak a lány fülbevalójának egy darabját találta meg a Mazda leállításának helyszínén.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések