Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Szörnyű gyilkosságra készültek a rabok a budapesti börtönben

Agyafúrt, kegyetlen tervet eszelt ki két rab az egyik budapesti börtönben. Csak a rutinos fegyőrök éberségén múlt, hogy nem jött be a számítása a hírhedt Sz. család két bebörtönzött tagjának, akik valószínűleg előre kitervelten akartak meggyilkolni egy smasszert áprilisban.
Informá­cióink szerint Sz. B. és Sz. L. erőszakos bűncselekmények miatt egy kamerával megfigyelt cellában ült, amikor az őrség észrevett valami gyanúsat. A szerkezetek azt mutatták, hogy a két fiatal a zárka falára rajzol valamit, majd az ajtónál babrálnak.

Az őrök, ismerve a rabokat, akik többször támadtak már rájuk, óvatosan nyitottak be.

– Minden hasonló helyzetre megvan a büntetés-végrehajtás protokollja, nyilván úgy kell végrehajtani a feladatokat, hogy a kollégáink testi épsége ne sérüljön. Ez nehéz, mivel a legbékésebb rab is bekattanhat minden előzmény nélkül, és akkor a kemény­fiúkról még nem beszéltünk – mondta el a Blikknek a forrás.

Valószínű ennek a körültekintésnek köszönhette a büntetés-végrehajtási tiszt az életét, ugyanis az Sz. testvérek áramot vezettek a zárka ajtajába.

– Az őr a lábával lökte be az ajtót: a vastag talpú szolgálati bakancs megóvta az áramütéstől. A vizsgálat kiderítette, hogy a két fogvatartott kibontotta az ajtó mellett lévő elektromos hálózati csatlakozót, és a vezetéket kirángatva a zárka ajtajához húzta azt. Ez pont a kamera holtterében volt. A drótok valószínűleg nem érték el az ajtót, így arra vártak, hogy azt kinyissák az őrök, és akkor érintsék oda a kábelt.

Az eset másik érdekessége, hogy az egyik rab megvágta az ujját, és a saját vérével írt a falra. Lehet, hogy így akarták az őrség figyelmét magukra terelni, hogy azok aztán a cellához siessenek. Természetesen az sem kizárt, hogy szökésre készültek, még akkor is, ha az egy őr életbe kerül.

A börtön vezetősége és személyzete megdöbbent az eset kapcsán.

– A börtönőröket és a büntetés-végrehajtás munkáját nem övezi olyan szintű figyelem, mint a rendőrökét vagy tűzoltókét, pedig ők is nap mint nap kockára teszik az életüket – tette hozzá forrásunk.

A két fiatal ügyének nyomozását lezárta a rendőrség, emberölés kísérletével vádolják a 17 és 18 éves férfit. Ők egyébként rablás és testi sértés ­miatt kerültek eredetileg rácsok mögé.

Egyre nagyobb a szigor

Tóth Tamás, a büntetés-végrehajtás parancsnoka kőkemény intézkedéseket hozott a tiltott tárgyak, azon belül az illegális mobiltelefonok számának lecsökkentésére. Emellett minden elítéltet munkára fognak, még a legkeményebb bűnözőknek is dolgoznia kell a hazai börtönökben.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések