Oláh Gergő közel 10 éve él házasságban feleségével, Nikivel, akivel jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, de a Blikknek elárulták, vannak borús napjaik.
– A feleségemmel 13 éve ismerjük egymást, azóta lángol a szerelem. Persze ez a kapcsolat sem tökéletes, nem úszkálunk rózsaszín felhők közt, nálunk is vannak nehézségek. Kiegyensúlyozott életet élünk, de előfordul néha, hogy veszekedünk, ajtókat csapkodunk, kiabálunk vagy 2 napig nem szólunk egymáshoz. Ettől változatos és izgalmas a kapcsolatunk, még 9 év után is! Bár volt, amikor közel lehettünk volna a váláshoz, de a nehezebb utat választottuk, és együtt maradtunk. Amikor házasságot kötöttünk, megfogadtuk, hogy kitartunk egymás mellett, jóban-rosszban – fogalmazott Oláh.
A 2012-es X-Faktor győztesének idén régi álma valósul meg azzal, hogy gospel műfajban is kipróbálhatja magát, ráadásul egy gyerekkórussal. A hátrányos helyzetű diákokból álló csapat, a Lélekzuhany nevű formáció felkérésének különösen örül, mert ő maga is nehéz körülmények közt nőtt fel, fontos számára, hogy segítsen a rászorulókon.
– Mindig a hátrányos helyzetű gyerekek közé soroltak. Egyfajta kirekesztésnek éreztem ezt a címet, volt, hogy nem tudtam elmenni az osztálykirándulásokra, és a tankönyveket is ingyen kaptam. Sokszor rosszul éreztem magam emiatt, és akkor megfogadtam, ha egyszer nekem is lesznek gyerekeim, mindent megteszek azért, hogy nekik ezt ne kelljen átélniük – fogalmazott a Blikknek Gergő, aki azóta 3 gyermek boldog apukája, a legnagyobb szeretetben neveli őket nejével, Nikivel.
– A gyerekeimet is úgy nevelem, hogy mindig emlékezzenek arra, nem mindenkinek adatik meg a jólét. Minden évben karácsony előtt összeszedjük otthon a megunt játékokat, és rászoruló gyerekeknek adjuk. Ezzel is szeretném őket arra nevelni, hogy mindig segítsenek azoknak, akik nehéz helyzetben vannak – mondta az énekes.
0 Megjegyzések