Fura és pikáns helyzetbe került Janza Kata és szerelme, Pesák Ádám. A szerelmespár tagjai ugyanis a Budapesti Operettszínház új bemutatójában anyát és fiát játsszák majd.
A színészek elárulták, hogy ugyan profin viszonyulnak a munkához, de nem lesz könnyű feladat számukra nem szerelmesekként nézni egymásra a színpadon. Pesák Ádám a Blikknek bevallotta: nem lesz egyszerű anyukaként tekintenie arra a nőre, akibe egyébként már két éve szerelmes.
– Már elkezdtem dolgozni azon, hogyan fogok majd ránézni mint anyára, de ebben Réthly Attila rendező is biztosan segíteni fog. Na meg az is, hogy látom őt otthon ebben a szerepben, valódi anyaként a gyerekeivel. Rendszeresen mondom is neki, hogy övé „az év anyukája" díj. Egyébként az anya-fia kapcsolat is egyfajta szerelem, szóval még ebből is táplálkozhatok – mondta Pesák, aki első nagy szerepét kapta meg ezzel a színházban.
– Nagyon boldog voltam, amikor kiderült, hogy a párom főszerepet kapott a Budapesti Operettszínházban. Az, hogy a fiamat játssza majd a Dorian Grayben, egy helyzet, amit nekünk, színészeknek meg kell oldani – árulta el kérdésünkre Janza Kata, akinek karierjében most már a szép, női, többek között az anyukaszerepek vannak többségben. De a színésznő szerint ez természetes.
– Fel sem merült bennünk, hogy ebből bármi probléma is lehet. Külön tudjuk választani a munkát és a magánéletet. Egyébként pedig rengeteg ilyen keresztbetalálkozást élek meg a fiatalokkal a színházban. Van, hogy Kocsis Dénes vagy Horváth Dani kell hogy udvaroljon nekem a színpadon, és szoktam az anyukájuk is lenni. Ádám testvére a darabban Gubik Petra, úgyhogy egy „lányom" is lesz. Hozzá vagyunk ehhez szokva, de nyilván dolgozni fogunk azon, hogy hitelesek legyünk – tette hozzá Janza Kata, aki biztos, hogy segíti majd a színpadon Ádámot.
A színészek kapcsolatáról először a Blikk írt még tavaly szeptemberben, Janza és Pesák pedig azóta is fülig szerelmesek egymásba.
Januárban lesz a bemutató
Az előadásban, amelyet január 19-én mutatnak be a Kálmán Imre Teátrumban, tulajdonképpen három Dorian Gray látható. Kocsis Dénes az új címszereplő, de a Lord Henry Wottont alakító Homonnay Zsolt korábban Németországban vitte sikerre a Dorian címszerepét, míg a Basil Hallwardt játszó Csengeri Attila Londonban.
0 Megjegyzések