Mielőtt bárki is bármit is beleképzelne a képbe, az a következő történetet jeleníti meg.
Mikor leesett az első hó azon a télen, már nagyon hideg volt. Mindenki vacogott, a gazdi is inkább bement a házba az asszonykához. Hát az udvaron röfögő konda, is hamar bemenekült az ólba. Csakhogy, az egyik szegény malacka, nem fért már be az ajtón. Mivel akkorra, olyan kövér disznóra hízott, hogy nem volt már bejárása. Szegény ártatlanka a nagy hóesésben egymaga, magányosan, a zuhogó hóban, kint álldogált. Rövid időn belül, szinte belepte a hó.
Nagyon fáztak a malackák, szegények így is, akik bejutottak az ólba azok is, aki kint rekedt az meg főleg. Na erre a gondos gazdi még is kijött a jó meleg házból, rakott egy kis tüzecskét nekik, ami mellett a dinszócskák, mind jól megmelegedhettek.
De az a havas disznó, mivel jobban fázott a többinél, hát közelebb húzódott a tűzhöz. Pedig az veszélyes volt. De a buta malac, ezzel mit sem törődve még közelebb és közelebb húzódott, mert még mindig vágyott egy kis melegségre.,, pedig már szaga is volt, ahogyan megperzselődött a szőre. De hiába volt mindenkinek már büdös a dolog, ő csak erőltette a melegedést, addig, addig míg végül jól meg is égette magát, teljesen megpörkölődött és nem élte túl.
A gazdi aztán annyira megsajnálta szegénykét, hogy szépen felravatalozta, megemlékezvén róla, hogy ő volt az a szegény disznó, aki kint ragadt a hóesésben,,, aki havas lett.
A falubeliek azóta is úgy emlékeznek rá, hogy “ő volt a havas” disznó.
Ha szegény havasról szeretnél többet olvasni keress rá itt a “havas” szóra azzal, hogy IDE kattintasz.
0 Megjegyzések