Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Emléktáblát avattak Tompa Mihály tiszteletére Debrecenben

Emléktáblát avattak szerdán Tompa Mihály tiszteletére a róla elnevezett utcában. Az önkormányzat ezzel emlékezett meg a költő, refomátus lelkész születésének 200. évfordulójáról.
Az ünnepségen Komolay Szabolcs mondott beszédet. A város kultúrájáért felelős alpolgármester azt mondta: Tompa Mihály a 21. században nem kapja meg azt a figyelmet, ami az irodalomban megilleti, pedig a maga korában Arany Jánossal és Petőfi Sándorral említették egy sorban. Debrecen azonban egy hagyománytisztelő város, ezért döntöttek a mellett, hogy emléket állítanak a költőnek. 

- Azt gondoljuk, hogy Tompa Mihály, aki része volt az ún. népies triásznak Arany János és Petőfi mellett az egyik legjelentősebb és legismertebb költője a 19. századnak és születésének 200. évfordulóját méltóképpen szerettük volna itt Debrecenben is megjeleníteni - hangsúlyozta Komolay Szabolcs alpolgármester.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések