Az amerikai lány épp hazatérni készült, amikor rejtélyes körülmények között meggyilkolták.
Otthonától hét kilométerre, egy út szélén találtak rá Desiree Gibbon holttestére Jamaica észak-nyugati részén, átvágták a torkát - ekkor még nem tudták azonosítani. A Daily News riportja alapján, a rendőrök a nagymamájának is megmutatták az amerikai lány holttestéről készült fotót, a hölgy ugyanis egy kis hotel tulajdonosa.
A New York-i modell azért költözött le jamaicai nagyijához még október végén, hogy pultosként pénzt keressen, és az összegyűjtött összegből európai filmes iskolába jelentkezzen. Már New Yorkba való hazatérésére készült, amikor meggyilkolták. Rejtély, mit keresett ilyen messze a hoteltől, és csak sejteni lehet, hogy Desiree a filmezése miatt kerülhetett bajba. A modell ugyanis dokumentumfilmet készített Jamaicán.
Szülei adományozó oldalt nyitottak az interneten, amelyen 16 ezer dollár, azaz több mint négy millió forint már össze is gyűlt a lány holttestének hazahozatalára és eltemetésére.
0 Megjegyzések