Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Aranycsata 8 milliárdból - jön a bajnoki derbi az NB I két leggazdagabb csapatával

Igazi rangadóra kerül sor a labdarúgó-NB I 18. fordulójában. Idén a Ferencváros és a Videoton kiemelkedik a mezőnyből, gyakorlatilag e két csapat küzd a bajnoki címért: az éllovas székesfehérváriak holnap (M4, 19.30) a mögöttük hárompontos hátránnyal a tabella második helyén álló fővárosi zöld-fehérek otthonába látogatnak.
Nemcsak a pályán mutatott teljesítményben kerekednek felül riválisaikon az együttesek, hanem a költségvetést tekintve is: összesen 8 milliárd forint áll rendelkezésükre éves szinten, a Fradi körülbelül 4,4, a Videoton pedig 3,6 milliárdból gazdálkodik! Csak összehasonlításképpen: a további tíz élvonalbeli klub összesen mintegy 13,5 milliárdból sáfárkodhat.

A jelentős anyagi különbségekből is adódó fölényt a statisztikai mutatók alátámasztják: a legtöbb győzelem a székesfehérváriak nevéhez fűződik, s a szerzett gólokat tekintve is ők viszik a prímet, ellenben a fővárosiak kapták a legkevesebb találatot a bajnokságban. Vagyis ma a legjobb csatársor a legkiválóbb védelem ellen bizonyíthat.

Nagy kérdés ugyanakkor, hogy ki rúg majd gólt a Fradiban, a két válogatott csatár ­hiányozni fog, Böde Dániel sérült, Priskin Tamást eltiltották, egyikük sem léphet pályára. Távollétük miatt az eddig kevesebb lehetőséget kapó Lovrencsics Balázs játszhat.

Thomas Doll, az FTC trénere megalkuvást nem tűrő futballt ígér.

– Harcias, kemény mérkőzésre számítok. Elvárom, hogy szenvedélyes, érzelmekkel teli futballt játsszunk majd, ami feltüzeli a szurkolókat – mondta bizakodva a szakember.

A Videoton-játékosok hangulatán biztosan rontott a szerdai Magyar Kupa-kudarc, a másodosztályú Vác ellen (1-3) esett ki a gárda a sorozatból.

– Sosem pozitív egy vereség, nem szeretek veszíteni. Most már csak a bajnokságra koncentrálunk, vezetünk három ponttal, a téli elsőségért meccselünk a Ferencvárossal. Természetesen meg szeretnénk nyerni a rangadót – nyilatkozta Marko Nikolics vezetőedző a vidi.hu-nak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések