Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Vonat elé ugrott a gyönyörű lány – A boldog és sikeres fiatalok facebook profilja mögött, sokszor üresség, kiábrándultság és depresszió van

Sokkolta a szüleit és a barátait a 18 éves Zeynep Pattie halálhíre. A gyönyörű angol lányról senki sem tudta, hogy depressziós, egyik pillanatról a másikra lett öngyiIk0s.
Teljesen összetörtek Zeynep szülei, akik úgy vélik, hogy lányuk rejtett harcot vívott a depresszióval, és a „békét keresve” vetette magát a vonat elé az egyik reggel a shenfieldi vasútállomáson. Az Essex megyei Ongarban élő 18 éves lányról mindenki ódákat zengett, aki ismerte, mindenki „gyönyörű lelkűnek” írta le.
– Még azok az emberek is, akikről azt hisszük, hogy tökéletesek, valamilyen nehézségen mennek keresztül – mondták a szülők az Essex Live-nak, majd egy hosszú búcsúüzenetben köszöntek el lányuktól, amiből kiderül, hogy habár a közösségi médiában tökéletesnek tűnt az élete, belül csendben szenvedett.
Ne irigykedjünk senkire a közösségi profilja alapján. Ne hasonlítsuk össze magunkat és a mi életünket az ott látottakkal, mert azok az esetek többségében hamis képet mutatnak. Hamis idealizált, nem létező dolgokhoz mérnénk magunkat és az életünket.
„Zeynep lányunk úgy döntött, hogy véget vet az életének, vonat elé ugrik, hogy békét találjon. Soha az életben nem gondoltuk volna, hogy ez megtörténhet egy olyan tökéletes emberrel, mint ő. A közösségi oldalain egy virágzó, gyönyörű és intelligens 18 éves lány élete körvonalazódott. Nagy baráti társasága volt, imádott utazni, de most már tudjuk, hogy a színfalak mögött Zeynep depresszióval küzdött.
Olyan csodaszép volt, borzalmas belegondolni, hogy min mehetett keresztül legbelül. Teljesen széttörtünk. Olyan sok a megválaszolatlan kérdés a számunkra is. Zeynep, köszönjük neked ezt a 18 év színtiszta boldogságot, amit jelentettél nekünk. Köszönjük, hogy a csodálatos szíveddel, lelkeddel megtöltötted a világunkat. Nagyon szeretünk, és örökké büszkék leszünk rád. Emlékedet a szívünkben őrizzük a végtelenségig. Nyugodj békében gyönyörű angyalunk!” – szólt a szívhez szóló üzenet.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések