Mindenki feltételezi, hogy kényes információkkal támadná Simicska Lajos egykori harcostársát. Egyelőre kényes hazugságokkal próbálkozik – írja a hvg.
A kormány már betelepített húszezer embert a letelepedési kötvénnyel, most terveznek betelepíteni százazer kínait és pár tízezer szíriait– így nyilatkozott Simicska az ATV-nek (a kilencperces interjú közepén kerül sorra ez a téma). Az oligarcha elmondása szerint nem ért egyet azzal, hogy százezer kínait telepítsenek be, de azzal sem, hogy törököt vagy szíriait, hát még letelepdési kötvényest. Az ATV riporterét is döntés elé állította, neki tetszik-e a távolkeletiek most tervezett betelepítése. Molnár Fruzsina pedig nem merte azt mondani, ami minden valószínűség szerint az igazság: most hall erről először.
A a lap hosszasan keresett, de azon túl, hogy pár napra befogadtuk a kínai kormányfőt és delegációját, semmilyen más vendéglátásra nem találtunk adatot. Nyolc éve, a Bajnai-kormány utolsó hónapjaiban írt egy oldal arról, hogy Orbán százezer távolkeletit fogadna be hatalomra kerülve. A jelek szerint most is politikai termékről van szó.

0 Megjegyzések