Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Ez történik mikor a migránspárti németekhez megérkezik a valóság

Az elmúlt években a  berlini vagy hamburgi kocsmák előtt, nem egyszer lehetett olvasni a táblát: „AfD-nek tilos” a belépés. Vagyis a  radikális jobboldali német Alternatíva Németország pártnak – írja a unzersuriert.at.
A jelek szerint ez nem zavarta a „világjavítókat”, vagyis az, hogy annak a pártnak a tagjait tiltják ki kocsmákból, amely idén 12 százalékot ért el a választásokon. Kölnt pedig teleszórták olyan söralátétekkel, amelyen az volt olvasható, hogy „Nincs Kölsch náciknak”. A Kölsch egy igen kedvelt helyi sörmárka.

Most azonban érdekes dolog történt. Augsburg egyetemi városban, ahol egy magát baloldaliként azonosító kocsmatulajdonos táblára írta ki, hogy „menekülteknek” tilos a belépés, ugyanis ott már nemegyszer sor került verekedésre.

Az osztrák portál ugyan nem írja, de a szövegösszefüggésből ordít: na, most mikor jön a fősodratú média és hirtelen üvöltve emlékezik a „Zsidóknak tilos a belépés” feliratokra és azonnal „felötlik” benne a „történelem legsötétebb korszaka”.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések