Még Kuncze Gábor is több szavazót mozgósítására képes ma, mint bármelyik szocialista vezető.
Soha nem voltam Gyurcsány fan. Nem tolakodtam egyszer sem olyan csoportokba, ahol ész nélkül agyba-főbe dicsérték őt. Idegenkedtem mindig az ajnározóktól. Legyen az akár testvér, akár párttárs, vagy túlfűtött érzelemmel bíró szimpatizáns. Írásaimat bárki elolvashatja a neten is, esztendők óta nem talál egy sort sem, ami cáfolná előző állításomat. Még a nevét is ritkán említettem, vagy, ha mégis, akkor kritikusan láttam és láttattam őt. Most mégis kivételt teszek.
Anno a Kapcsolat.hu-n, amikor lenyúlta azt az MSZP, kitakarítottak rendesen. Írásaimmal együtt engemet is. Spongyát rá, mondtam, ezek már csak ilyenek, így csinálják. Csatlakoztam hát a DK-hoz. Nem annak elnökéhez, még csak nem is vezérkarához, bár nem vitás, hogy ők is részei annak, hanem magához a szervezethez, annak céljaihoz és programjának tartalmához.
Párttársaim, ismerőseim közül, akik szocialista párti elkötelezettségűek, minap egyikőjük törölt. Meg se tudtam volna, ha kerülő úton valaki nem hívja fel a figyelmemet erre. Oka a DK-s mivoltom, mondták. Na, jól kinézek. Vannak ismerőseim között jobboldali érzelműek is, ők nem törölnek, maradnak, a magát baloldalinak valló szocialista meg töröl. Ilyen világ van. Mert átigazoltam.
Azért egy-két megjegyzést tennem kell. Az őszödi beszéd szocialista értelmezése, szisztematikus, mindenre kiterjedő értékelése, kritikai elemzése elmaradt. Ebben a legerősebb ellenzéki pártnak elévülhetetlen negatív érdemei vannak. Tényszerűen nyomon követhető az is, hogy nem a Demokratikus Koalíció kezdte az ellenzéki erők összefogásának gyengítését, ez időben és térben konkrét történésekkel alátámasztható. Ami pedig a személyiségek karizmatikusságát illeti, a népszerűséget és a tömegeket mozgató erőt, arról csak annyit, hogy még Kuncze Gábor is több szavazó mozgósítására képes ma, mint bármelyik szocialista vezető.
Hogy mi van? Hogy a címben foglalt személyről alig beszéltem? De hiszen róla szólt minden sorom! Csak másképpen, mint ahogyan megszokott. Egyértelmű, hogy a Fidesznek különös érdeke fűződik ahhoz, hogy szétdarabolt ellenzék legyen. Ehhez segítséget nyújt a Jobbik-LMP egymáshoz közeledése, a 400 párt létrehozása, a demokratikus ellenzék egyes részeinek vérszegény állapota. A DK pedig növeli támogatottságát, erejét. Érzi a veszélyt a Fidesz is.
Már nem a szocialistákat üti-vágja és csak falból a Jobbikot, meg az LMP-t, hanem egyre inkább a Demokratikus Koalíciót és annak vezetőit veszi célkeresztbe és tüzel rájuk egyre nagyobb erővel majd. Hát ennyi jutott hirtelen eszembe a címben jelzett személyről. A többit mondják el majd az olvasók, azzal a kiegészítéssel, hogy szerintük képes-e bármely demokratikus ellenzéki párt egyedül arra, hogy 2018-ban itt kormányváltást csináljon. Mert szerintem nem! Hát akkor így tegyen mindenki!
0 Megjegyzések