Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Ez már hadsereg: 18 ezer terroristajelöltet tartanak nyilván a francia hatóságok, ha megindulnának százezreket pusztíthatnának el egyetlen nap

Nem ringathatjuk magunkat abba a reménybe, hogy a terroristák már nem tudnak több tucat áldozatot követelő merényleteket végrehajtani – a szakértők szerint a módszereik ugyan változtak, de a dzsihádisták még mindig ölni akarnak!
Alig több mint két éve mutatta meg először az Iszlám Állam: vértengerré akarják változtatni Európát. Párizsban egyetlen éjszaka alatt 130 embert öltek meg, de az ilyen tűpontos tervre épülő merényleteket mára felváltották a spontán gyiIk0sságok.

Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a titkosszolgálatok alaposan megfigyelnek minden radikálisnak tartott személyt, követik az internetes mozgásukat, így ki tudják szűrni, ha bombaalkatrészek vásárlására, fegyverek szállítására vagy tervek többszöri megosztására kerül sor. Ezért a merénylők sokszor egyedül, magányos farkasként cselekednek: autóval hajtanak a tömegbe, zsúfolt közterületeken kezdenek késelni.

Ezek az akciók ugyan jóval kevesebb halálos áldozattal járnak, mint például egy robbantássorozat, viszont sokkal gyakrabban tudják kivitelezni a fanatikusok, és szinte lehetetlen megakadályozni őket.

A francia titkosszolgálat jelentése szerint nagyjából 18 ezer olyan radikálisról van tudomásuk, akik Franciaország területén tartózkodnak – ebből négyezret tartanak szoros megfigyelés alatt. A titkosszolgálat vezetője, Laurent Nunez elmondta, hogy folyamatosan nő azoknak a szélsőségeseknek a száma, akik képesek lennének merényletet végrehajtani: tavaly még csak 15 ezer név szerepelt a listájukon. Ennyi embert pedig nagyon nehéz nyomon követni és időben semlegesíteni. Ha csak páran is mozgásba lendülnének, összesen több száz, ezer ember vére tapadhatna a kezükhöz – írja a The Local.

2017-ben novemberig 11, egy merénylő által végrehajtott terrortámadás történt Franciaországban. Legutóbb Marseille-ben a vasútállomáson két ember ölt meg egy magányos késelő. 2013 óta 46 merényletet sikerült még az előkészítési szakaszban megakadályozniuk a hatóságoknak – 17 esetben azonban a terroristák ünnepelhettek.

Nunez szerint jelenleg szinte minimális az esélye annak, hogy egy olyan összehangolt támadás érje Franciaországot, mint 2015-ben, de a hatóságoknak ezzel a lehetőséggel is számolniuk kell.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések