Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Allyson Felix a tokiói olimpia 400-as aranyára pályázik

Allyson Felix, aki már így is az egyik legeredményesebb atlétanő az olimpiák és a világbajnokságok történetében, azt tűzte ki célul, hogy megnyeri a 400 métert a 2020-as tokiói játékokon. Ennek a számnak az olimpiai aranyérme az egyetlen számottevő medál, ami még hiányzik a tarsolyából.
A 31 éves sprinternő ezüstérmes volt tavaly Rióban ezen a távon, míg az idei londoni világbajnokságon a harmadik helyet tudta megszerezni.

Hat olimpiai aranyéremmel a neve mellett, Felix az elkövetkezendő időszakban a 400 méterre koncentrál annak ellenére, hogy kedvenc távján, 200 méteren, a 2012-es londoni játékokon ő lett a bajnok.

“Nem hoztam még ki magamból mindent 400-on” – mondta Felix. “A célom a tokiói olimpia. Arra készülök, és mindent bele akarok adni. Most egy hosszú, kemény időszak következik a számomra. Ha esetleg nem jön össze, akkor is vár még rám egy csomó nagyszerű dolog a pályafutásom befejezése után is.”

A sprinternő elismerte, hogy eltaktikázta magát az idei 400-as világbajnoki döntőben, ugyanis az első 200-at a kelleténél erősebben futotta meg.

“Lehetsz te a legjobb, ha rossz a taktikád és rosszul rakod össze a versenyed, akkor nem fogsz jól kijönni a dologból. Számomra ezért kihívás 400-at futni.”

Mielőtt belekezd a következő szezonra való felkészülésbe, Felix maga is edzősködik egy kicsit. Fiatal atlétákkal dolgozik az Egyesült Arab Emírségek területén, ugyanis Kobe Bryant kihívása nyomán helyi sprintereket edz. Azon van, hogy minél eredményesebben felkészítse őket a 2019-es Speciális Olimpia Nyári Világjátékok eseménysorozatára, melynek Abu Dhabi ad majd otthont.

Felix egyébként nem tervezi, hogy edzősködésbe fog, miután befejezi a pályafutását. Ahogy azt sem, hogy túl sokáig versenyzik majd. Ugyanakkor nagyon hálás azért a karrierért, amit atlétaként befuthatott.

“Nagyon sok örömet adott, rengeteg életre szóló barátságot, ráadásul a sportnak köszönhetően bejárhattam a világot, és azt csinálhattam, amit valójában akartam. És most megtehetem, hogy kiállok olyan dolgok mellett, melyek igazán fontosak a számomra.”

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések