A Loki nagyon gyenge első félideje eldöntötte a két pont sorsát, Punykoék azonban a végén jól kozmetikáztak.
A Loki felkészülését több sérülés is nehezítette, hiszen Anna Punyko és Varsányi Nóra sem tudott teljes értékű munkát végezni, a szélső nem is lépett végül pályára.
Komótos tempóban indult a meccs, ennek ellenére a hazaiak hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést. A 9. percig mindössze két Loki gólt lehetett feljegyezni, mindkettőt Vantara-Kelemen Éva szerezte (5-2).
Tone Tiselj a 11. percben kérte ki első idejét 7-2-es hazai vezetésnél. Az érdieket többször a kapufa is segítette, a Lokit nem, tovább nőtt a hazai előny (10-3). A Loki vérszegény támadójátékának következtében a 19. percre már 10 gól volt a különbség (13-3). Punyko hosszú idő után végre betalált, majd Borges-Lima is. Punyko újabb találatával közelebb lopódzott a Loki, de az Érd sem állt le (15-6).
A félidőre annyi részsikert értek el a debreceniek, hogy sikerült tízen belül maradni (17-8).
A második félidő sem hozott jelentős változást, mert a hazaiak ekkor még a legerösebb sorukkal támadtak, de Lotte Grigel legalább megszerezte első gólját (20-10), majd Hársfalvi is betalált kétszer is (21-12). Krpez továbbra is ellenállhatatlan volt és a többiek is jól játszottak (25-13).
Üdítő színfoltot jelentett a vendégeknél Borges-Lima bátor játéka, a második félidő közepén már öt gólnál tartott (25-16). A fájós térdű Punyko harmadjára talált be (25-17), de az Érd nem engedett a szorításból. Lajtos jó védései tartották a lelket csapattársaiban és érdeklődéssel figyelhettük a játékvezetők (Érd)ekes ítéleteit.
29-23-ra zárkózott fel a Loki a szintén jól teljesítő Hársfalvi két találatának köszönhetően.
29-24 lett a vége, azaz a Loki 16-12-re, a meccs utolsó négy gólját szerezve megnyerte a második játékrészt.
Ezért persze nem adnak pontot, de csapat ismét bebizonyította, hogy van benne tartás.
K&H női kézilabda liga, 7. forduló:
Érd - DVSC-TVP 29-24 (17-8)
Érd, játékvezetők: Mizsák, Schmidt.
ÉRD: Foggea, JANURIK (kapusok), Bernát, Bulatovics 1, Gávai, Gonzalez 3, Kisfaludy 2, Kiss N. 2, KliVINYI 4, KRPEZ-SLEZAK 9 (3), Lassource 1, Roberts, Signaté 2, Szabó L., TÓTH G. 5 (2). Edző: Szabó Edina.
DVSC: Horváth-Pásztor, Lajtos (kapusok), BORGES-LIMA 6, Csáki 1 (1), Grigel 1, Hajduch, HÁRSFALVI 5, Pálsdóttir, PUNYKO 5, Sirián, Szabó P., Tóvizi 1, Vantara-Kelemen 2, Varsányi, Zamfirescu 3. Edző: Tone Tiselj.
Kiállítások: 4, ill. 8.
Hétméteresek: 6/5, ill. 1/1.
További eredmény:
Vasas SC - Kecskeméti NKSE 25-25 (12-12)
A tabella:
1. Érd 8 meccs/14 pont
2. Győr 6/12
3. FTC 6/12
4. Vác 5/ 8
5. Dunaújváros 6/ 7
6. Kisvárda 5/ 7
7. Siófok 6/ 6
8. Fehérvár 6/ 5
9. Budaörs 7/ 5
10. DVSC-TVP 6/ 4
11. Kecskemét 7/ 3
12. MTK 6/ 2
13. Vasas 6/ 1
14. Békéscsaba 6/ 0
0 Megjegyzések