Botrányosan viselkedett Arturo Vidal, a német élvonalbeli Bayern München chilei focistája.
A kétszeres dél-amerikai kontinensbajnok középpályás klubja szeptemberi 16-i mérkőzése után (4-0-ra nyertek a bajorok a Mainz ellen) rúgott ki a hámból egy müncheni szórakozóhelyen.
Társasággal ünnepelte csapata diadalát, a bulizók között ott volt testvére, Sandrino is, akivel egy tavalyi diszkóbalhéja után még őrizetbe is vették. Vidal a beszámolók szerint vállalhatatlanul viselkedett: részegen táncolt egy asztal tetején, miközben a klubban tartózkodó vendégeket szidalmazta és provokálta.
A szórakozóhely kidobói próbálták megfékezni őt és társait: amikor azonban igyekeztek rendet tenni, a társaság még agresszívebb lett. Az érintettek poharakat dobáltak, és dulakodni kezdtek, egyikük egy vodkásüveggel ütött meg egy vendéget. A müncheni rendőrség megerősítette, hogy ismeretlen tettes ellen nyomozás indult súlyos testi sértés miatt.
Jorge Sampaoli (57), az argentin nemzeti csapat jelenlegi, a chilei válogatott korábbi szövetségi kapitánya Vidalról néhány héttel ezelőtt elmondta, komoly alkoholproblémákkal küzd.
– Orvosi segítségre van szüksége. Szeret inni, és képtelen kontrollálni magát. Még az is előfordult, hogy részegen jött edzésre – mesélte a szakember.
0 Megjegyzések