Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



“Éreztem a halált a kezeimben” Első munkanap az abortusz klinikán

Sokkoló videót tett közzé a CMP, ami korábban a Planned Parenthoodot leleplező rejtett felvételeket közzétette.
A felvételen Holly O’Donell meséli el, hogy milyen volt az első munkanapja a kaliforniai Planned Parenthoodnál. A fiatal nő beszerzési gyakornokként dolgozott a StemExpressnél, akik az abortált magzatok szerveit kezelték. “Valósággal éreztem a fájdalmat a kezemben” – emlékezett vissza a pillanatra, amikor megérintette az egyik magzat tüdejét.

“Érezni lehetett a halált” – fogalmazott, “olyasvalamit tartottam a kezemben, ami nemrég még életben volt.”

Végtag-halászat

A StemExpress a leleplező videókat követően pert indított a CMP ellen, a jogi csatározás még mindig tart. A magzati szervekkel kvázi kerekedő cég ellen nyomozás indult, bár ebben az illetékes szervek ellenállásba ütköztek.

O’Donell a videóban elmondta, hogy még mindig nem tette túl magát ezen a munkanapon. “Azt hittem, hogy igazából csak vért fogok látni.”


A vállalat nem avatta be, hogy konkrétan mi lesz a feladata, csak azt mondták, hogy menjen el a kaliforniai Planned Parenthoodhoz. A fiatal nő elmesélte, hogy milyen volt a patológia labor, ahol a babák testrészeit tárolták.

“Üvegekben és tálcákban tárolták a halott babák végtagjait és fejét, ellenőrizve minden részt, hogy ne maradjon semmi az anyában.”

Ha bármelyik testrész bent marad, az súlyos fertőzéshez vezet.

O’Donellt valósággal sokkolta, amit odabent tapasztalt. A vérrel teli tálakban ott voltak a nemrég még életben levő babák testrészei.

Bónusz a kiszaggatott szívekért

Az egyik nővér azt mutatta a kezdő kollégájának, hogyan kell kihalászni az értékes mini-testrészeket. “Óriási sokkban voltam, megpróbáltam lenyugodni, de nem nagyon ment” – emlékezett vissza. “Ez egy láb, ez egy kar” – mutogatta tovább a végtagokat a nővér. Utána átadta a csipeszt, hogy most ő válogassa tovább a testrészeket.

Könnyfakasztó vallomás: “Abortuszpárti voltam, aztán a szemem előtt darabokra szaggattak egy magzatot”

Amikor elkezdte válogatni a véres masszából a részeket, elkezdett reszketni. “A következő, amire emlékszem, hogy a gyengélkedőn felébredek” – mesélte. Hozzátette, a nővér nyugtatta, hogy az ájulás nem szokatlan, ő is kidőlt először, amikor a babák tagjait válogatta.

“Őszintén szólva, sokan soha nem tesszük túl magunkat ezen” – magyarázta a nővér.

Holly O’Donell az egyike volt azoknak, akik elsőként számoltak be azokról a törvénysértésekről, amik az abortuszklinikákon történnek. A CMP arra igyekezett rejtett kamerával rávilágítani, hogy a magzati szervekkel kvázi kereskedik a StemExpress és a Planned Parenthood.

A cégtől kapott állásajánlatában bónusz kínáltak az alkalmazottaiknak azért, ha sikerül olyan magzati szerveket “halászniuk”, amiket sokkal nehezebb különválasztani. Agyat, májat, csecsemőmirigyt, vagy szívet…

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések