Az első felmérések szerint a negyedik ciklusára készülő Angela Merkel szerepelt jobban a másfél órás tévévitában, amely a szeptember 24-i szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampány legfontosabbnak tartott eseménye volt. Az ARD és a ZDF közszolgálati televíziók mellett a két legnagyobb országos kereskedelmi tévé, az RTL és a SAT1 is élőben közvetítette.
A vita első és leghosszabba blokkja a migrációról, menekültügyről és társadalmi integrációról szólt. Martin Schulz hangsúlyozta, hogy Angela Merkel hibázott, amikor 2015 szeptemberében a menekültek beengedéséről határozott, mert nem vonta be a döntésbe az európai partnereket. Így lehetővé tette Magyarországnak és Lengyelországnak, hogy kivonják magukat a felelősségvállalás alól, és “cserben hagyják Németországot”, holott “sok pénzt fizetünk ezeknek az országoknak”.
Angela Merkel kiemelte, hogy “Orbán Viktor elvette a menetjegyeket a Budapesten lévő menekültektől és egyszer csak nem engedte, hogy elinduljanak a vonatok”, és “tudtuk, hogy Magyarország nem hajlandó szolidárisan részt venni” a menekültek ellátásában. Így szeptember 4-én este gyorsan kellett cselekedni a Magyarországon gyalog elindult menekültek ügyében, mert “semmi reményem nem volt abban, hogy Orbán Viktor megváltoztatja hozzáállását”
– mondta a kancellár.
0 Megjegyzések